Jó lehet a nyugodt, kiegyensúlyozott természetű ember élete. Jó lehet. Lehet, hogy jó. Mert a nyugodt, kiegyensúlyozott természetű ember olyan, mintha élne. Mintha örökké élne. Napjait úgy tervezi meg, hogy kedvébe járjon az öröklétnek. Gondja van arra, legyen majd szép temetése, sírköve, rajta aranyos betűkkel fölvésve minden, ami fontos, vagy annak hitte. Született ekkor, meghalt ekkor. És ha eljön az utolsó napja, megpihen szépen, nyugszik békességben.
Ami eddigelé történt véle, az már kész, be van fejezve.

Szülei, nagyszülei is nyugodt, kiegyensúlyozott természetű emberek voltak. Napjaikat úgy tervezték meg, hogy legyen gyermekük, unokájuk, tisztességes, lehetőleg pompás temetésük. Sírkövükre aranyos betűkkel legyen fölvésve, ami fontos volt, vagy annak hitték. Különösképpen a nevükre voltak érzékenyek. Mert mi fontosabb az ember nevénél? Semmi. Az ember neve olyan, mint autón a gyári védjegy. Legföntebb az a két szám lényeges, ami megjelöli őket a múló időben. Születtek ekkor, meghaltak ekkor. És azóta nyugosznak szépen, nagy békességben.

Ezek a nyugodt, kiegyensúlyozott természetű emberek általában olyan temetőkben pihennek, ahol minden olyan, mintha élne: fák lombjai hajladoznak a szélben, énekes madarak röpködnek hajnalonta sírkőről sírkőre, gyíkok iramlanak örökzöld indák, levelek között. De ha kisüt a nap, ezek a nyugodt, kiegyensúlyozott természetű gyíkok kifeküsznek a forró kövekre és sütkéreznek. Mintha a temető az ő tengerpartjuk lenne. Az ilyen temető is olyan, mintha élne.

Jó lehet a nyugodt, kiegyensúlyozott természetű ember élete. Jó lehet. Lehet, hogy jó. Mert a nyugodt, kiegyensúlyozott természetű ember olyan, mintha élne. Mintha örökké élne.
Mintha!
Csakhogy az ember hiába jár kedvébe az öröklétnek. Nem figyel rá az öröklét, soha, semmi nincs elintézve. Az unokák elfelejtik a pompás temetéseket, az aranyos betűk lekopnak a porló kövekről, odalesznek a fontos nevek és dátumok, a fák lombjai letörnek a szélben, az énekes madarak sorra elröpülnek. És hiába süt ki a nap, a forró köveken sütkérező gyíkok rájönnek, nem tengerpart a temető, ki sem bújnak az örökzöld indák, levelek közül.

És mégis, mégis van öröklét! Minden örök, ami nincs befejezve.

Forrás: Feriforma

1. Keszthelyi György:
   2014. január 2. 08:14

   A nyugodt, kiegyensúlyozott ember elkezdve sincs, nemhogy befejezve. Nem lép túl megszabott határokon, ezért mennyi, de mennyi mindenről lemarad, mennyi mindent nem lát, nem hall, nem elemez egy saját világ sokezer változata szerint, nem alkot semmi újat. Sivár.