/Részlet. Könyvismertető helyett./

Azt hi­szem, Márai ma­gyarságát, hűségét a ma­gyar nyelv és a ma­gyarság iránt, sen­ki nem von­hat­ja kétségbe. Val­lomásai so­kak számára is­mer­tek.  Most egy újab­bat sze­retnék be­mu­tat­ni, amely most látott nap­világot a Föld, Föld című köte­tei foly­tatásaként, meg­je­lent, „Hall­gat­ni akar­tam” 1939-ben írt, ed­dig ki­adat­lan naplójából. Amely kivéte­les bi­zonyíték Márai Sándor ma­gyarsága mel­lett rendkívüli jel­leméről is.
„A ha­zai svábok, a ma­gyarságnak ezek a több évszázada be­te­lepített, dol­gos, becsüle­tes polgártársai, a ten­ger­sze­mek ti­tok­za­tos, gyűrűző iz­galmával fe­lel­tek a nagynémet ten­ger dagályos áramlására. Az Ein Volk, ein Re­ich!-délibábja re­me­gett a svábság lelkében is a ma­gyar tájak fölött. Ez a svábság több száz éve meg­osz­tot­ta a ma­gyarság sorsát a Duna-me­dencében. Szor­gal­muk, pu­ritán életmódjuk, lel­ki­is­me­re­tes mun­kamódsze­re­ik meg­nyerték a be­fo­gadó nép bi­zalmát. A német ajkú ki­sebbség magánéletében, is­koláiban megőriz­te anya­nyelvét és német élet­szokásait. De most egy­szer­re meg­da­gadt a csen­des svábok ke­be­le: min­den­felé meg­ala­kul­tak a Volks­bun­dok.
A németség külön élőlény­nek érez­te magát a ma­gyarságon belül. Sajtójuk­ban, mely­nek vol­tak ma­gyar és német nyelvű termékei, nem múlt el hét, ami­kor nem je­len­tek meg tu­cat számra hi­va­ta­los, önérze­tes híradások arról, hogy a Buda-környéki vagy dunántúli svábok családtag­ja­ik­kal együtt meg­ta­gadták az asszi­milációs fo­lya­mat során fel­vett ma­gyar ne­vet, és belügy­mi­nisztéri­u­mi en­gedéllyel újra felöltötték régi német nevüket. A svábság nagy népcso­port­jai ez időben el­vesz­tették lel­ki egyensúlyu­kat: a ber­li­ni patkány­fogó sípszavára fel­fi­gyel­tek e kótya­gos ra­jok a nagynémet Re­ich lidérctájai felé. Egyelőre csak nevüket cserélték vissza német­re, s hit­tek ab­ban, hogy Hit­ler győzel­me Cseh­ország sorsára ju­tat­hat­ja Ma­gyar­országot is: egyféle pro­tek­torátus lesz az ezeréves ország a nagynémet bi­ro­da­lom­ban. Ezért si­et­tek bi­zonyítani németségüket, és so­kan meg­ta­gadták a ma­gyar hazát.
Eb­ben az időben – a háború kitörésének évében – e megdöbbentő disszi­milációs tüne­tek láttán el­határoz­tam, hogy hi­va­ta­lo­san is ma­gyar ne­vet vi­se­lek a jövőben, és kértem a belügy­mi­nisztérium névma­gya­rosító osztályát, német családi ne­vem he­lyett is­mer­je el a családom ne­me­si előnevét – ame­lyet az elmúlt évti­ze­dek­ben ma­gyar írói névként használtam – hi­va­ta­los ma­gyar családi névnek. Össze­szed­tem az ira­ta­im, és egy na­pon, a sváb disszi­miláció nagy esz­ten­dejében, ami­kor a németség po­li­ti­kai és ka­to­nai si­ke­rei csak­nem leküzd­he­tet­len vonzással ha­tot­tak a du­natáji országok­ban a német ere­detű ki­sebbségre, el­men­tem a bu­dai Várban el­he­lye­zett ma­gyar belügy­mi­nisztérium névma­gya­rosító osztályába. Ott előad­tam a kérésem az osztály­ve­zető hi­va­tal­nok­nak. Amit e hi­va­tal­ban ta­pasz­tal­tam, csak­ugyan meg­ha­lad­ta az elképzelésem. A hi­va­tal­nok­nak kettős neve volt – a névma­gya­rosító osztály ve­zető tiszt­vi­selője meg­tar­tot­ta régi német és hozzáírta új ma­gyar nevét! – s miután meg­hall­gat­ta kérésem, váll­vo­no­gat­va ezt kérdez­te: „Mond­ja, kérem, nem sajnálja fel­ad­ni ezt a jó német ne­vet?… Ez a kérdés el­hang­zott, 1939-ben a ma­gyar belügy­mi­nisztérium névma­gya­rosítási osztályának hi­va­talában. Megdöbben­ve néztem a kérdezőre. Azt fe­lel­tem, hogy ma­gyar író va­gyok, őseim háromszáz év előtt költöztek be az országba, ma­gyar asszo­nyok­kal háza­sod­tak, ma­gyar ne­mességet kap­tak, s köte­lességem most, ami­kor a nem­ze­ti létében fe­nye­ge­tett ma­gyarság iránt érzett hűséget min­den ma­gyar állam­polgárnak bi­zonyíta­nia kell, ez­zel a hi­va­ta­los színvallással is tanúskod­ni a ma­gyarság mel­lett. Hümmögött, vállat vont, gya­na­kod­va nézett utánam, mint aki nem érti tökéle­te­sen a szándékom, nem is bízik ben­ne. Néhány hét múltán meg­kap­tam a hi­va­ta­los értesítést, hogy a belügy­mi­nisztérium el­is­mer­te névma­gya­rosítási kérel­mem.”
Ennyit egy nagy jel­lemről.

Forrás: eirodalom.ro