Jani, aki szemtanúja mind a két durva és elképesztő cselekedetnek, fel volt háborodva. Azt megértette, hogy nincs semmi értelme annak, hogy itt szembeszegüljön ilyen megrögzött, komisz szokásoknak, de arra gondolt, hogy jelenti az esetet a hadnagy úrnak, amikor ez kijön az őrsre, az ellenőrző körútján. Ezt a tervét megemlítette Murarnak is, akivel földi lévén, mert egy Monostor melletti faluból volt, elég jól összebarátkoztak. – Ne tedd meg ezt a butaságot, barátom, ha nem akarod, hogy rádszabaduljon a pokol. Ezek mind egy húron pendülnek. Mi is így jártunk a tavaly, mint ti most, de átéltük. Ha azt hiszed, hogy a hadnagy úr nem tudja, hogy mi történik az őrsön, tévedsz. Most mi vagyunk a hadnagy úr megbízható emberei, és minket fog pártolni veletek szemben, bármi történjen is az őrsön. Téged még a káplár rangod sem fog megmenteni a bosszútól – intette meggyőző hangon a fiatalabb barátját az „öreg”. Szerény és fegyelmezett magaviselete, a heti katonai gyakorlatban bizonyított rátermettsége, de a határőrség szabályzatának is alapos ismerete, kiváltották az öregek elismerését is, annál inkább, mert sikerült neki elkerülni minden összetűzést, még a kisebb szóváltásokat is, ami elég sűrűn megtörtént a pichéten. Megelégedéssel vette tudomásul, hogy mind sűrűbben káplár úrnak szólítják. A pichét egész legénységének a tiszteletét akkor érdemelte ki, amikor elkérte Dabu közlegénytől a hegedűt, és elkezdett dalolni a hegedű kíséretében. A legújabb tangók és a legrégibb románcok egyaránt jókedvre derítették az egész társaságot. Egy pár hónap elteltével beletörődtek az újoncok is a granicsárok már megszokott, komisz életrendjébe. Az ágydeszka használata kikerült a napi programból, és egy egységesen összeolvadt legénység teljesítette fegyelmezetten a mindennapi feladatát. Egy alkalommal kettesben maradva az irodában az őrsparancsnokkal, egyebek között ez rátért a granicsároknál használt ágydeszkára, mint fegyelmi eszközre. – Te káplár, tudd meg, hogy én észrevettem azt, hogy te mennyire felháborodtál, amikor először használtuk az ágydeszkát veletek szemben. De hagytalak békében, kíváncsi voltam arra, hogy meddig visz el az eszed. Szerencsére azonban csendben maradtál. Most már látod te is, hogy itt nem lehet minden apróbb kihágásért jelentést küldeni a századhoz, vagy várni, amíg a hadnagy úr eljön „kontrolba”. Én is úgy gondolkoztam, mint te, amikor idekerültem, mint újonc, de az itteni katonaélet megtanított arra, hogy a fegyelmet így lehet legjobban fenntartani. Különben is, a hadnagy úr nem szeret fegyelmi ügyekkel foglalkozni. ő csak a sötét zárkával tud büntetni, az meg nekünk sok gondot okoz. Kísérgetni kell a büntetettet a klozetra, etetni, itatni, csitítani, mert ha meggémberedik ott bent, elkezd jajgatni vagy nyögdécselni. Csak gondot és kellemetlenséget okoz ez a módszer az egész legénységnek. – Igazad van, meggyőződtem róla, hogy a katonai fegyelem kielégítő, és most már nincs gondod az emberekkel – jegyezte meg Jani. – Jövőre, amikor ti maradtok az urak a pichéten, ti is ugyanazt teszitek majd, mint amit mi most.

Tavasz a határsávon

A melegebb tavaszi napokon elég kellemesnek bizonyult a járőr feladata. A fűvel, szénával kipárnázott leshelyekről figyelték a mezőn dolgozó parasztokat, gyanús alakokat keresve közöttük. Bevett szokás volt már az, hogy amíg az egyik őrködött, a másik aludt egy órát. Most már volt idejük nyulat is fogni hurokkal, mert a lövőldözés szigorúan tilos volt. Irtóztak azonban a sötét, esős, hideg éjszakáktól, amikor végtelennek tűnt az a három óra, amit az őrjárat bőrig ázva, taposva a sarat, a határsávban kellett eltöltsön. Egy alkalommal, amikor a virágágyást gyomlálgatta a bejárat előtt, éppen hazaérkezett a parancsnok. – Puskás – szólította meg Janit, – délután veszel magaddal két embert, és elmentek Gyérre (Giera). Üzent a bíró, hogy van neki két zsák almája félretéve a mi részünkre. Hozzátok el, így legalább nem szöknek el a mieink az őrjáratból almát lopni. Gyér közel volt az őrshöz, egy fél óra alatt beértek a faluba. Amíg előkerült a bíró, Jani elbeszélgetett a falubeliekkel. Vegyes, magyar és román lakosságú falu volt, de az egyik részén, az úgynevezett magyar Gyéren, többnyire magyarok laktak. Megtudta azt is, hogy vasárnapra bált rendeznek a magyarok. Kérdezősködésére afelől, hogy milyen zene lesz a bálban, és milyen egyéb különleges szokások vannak a faluban, egyik új, alkalmi ismerőse meghívta a bálba. – Becsületes magyar embernek néz ki maga, káplár úr, a beszédje után, hát, ha kíváncsi ránk, én meghívom magát vasárnapra a bálba. Legalább megtudja maga is, hogy mint mulatnak magyar Gyéren. Elfogadta a meghívást, és vasárnapra a parancsnok engedélyével és bajtársai beleegyezésével kieszközölt egy pár szabad órát. Szívesen fogadták a gyéri fiatalok a délceg, vasalt nadrágos katonát, akit a lányok is kedveltek, mert jól táncolt, a fiúk meg azért, mert szépen tudott mulatni. Kellemesen telt el az a pár óra szabad idő. A nyár folyamán többször ellátogatott a gyéri magyar bálokba, kellemesen teltek most napjai a határsávon. Néha a tanyasiak meghívták a granicsárokat szénát, herét kaszálni, ha szűkibe volt a munkaidő. A fizetség pénzen kívül étel és ital volt, aminek mindig szokott örülni a katona. Egy üveg tej, egy darab szalonna vagy kolbász változatossá tette a mindennapi katonakosztot.

(Folytatjuk)