Refrén

Nem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy utánam ne szóljanak: „Bácsi, adjon egy lejt, hogy vegyek egy kenyeret!” Az utánam szóló személye gyakran változik, csak a szöveg és a hanglejtés kísértetiesen ugyanaz. Akár egy refrén. Igaz, olykor elmarad a kenyérre való hivatkozás, de a helyzeten ez mitsem változtat. Mintha csak azt mondanák nekem: jónapot! Én meg, nyakam behúzva, teszem, hogy meg se hallom és „elfelejtek” visszaköszönni…

1. Keszthelyi György:
   2014. január 5. 07:00

   Ez szomorú jelenség és hiába az elméletileg fejlődő világ mellédumája, a hasonló, rutinos szövegek száma egyre emelkedik.