Az olykor nehéz járőrszolgálat ellenére majdnem észrevétlenül telt el az első évi katonáskodás kint az országhatár szélén. A téli ünnepek előtt megjelentek a regruták a pichéten, és leszerelt az idősebb korosztály. Rövid időn belül ezek az újoncok is úgy meggyűlölték az „öregeket”, mint ők annak idején azokat, akik éppen leszerelve távoztak. Jani is ízig-vérig granicsárnak érezte magát. Mint szükséges rosszat most már tudomásul vette a büntetés szükségességét granicsár módra. Nagy felháborodást idézett elő az egyik újonc szemtelensége az új pichétparancsnokkal szemben. – Maga sem tudná hibátlanul elmondani a szabályzat előírásait, ha nem volna a könyv a kezében – feleselte a racán a serdzsentnek az elméleti gyakorlóórán. Különösen azért találták sértőnek az öregek ezt a kijelentést, mert igaza volt. Egyikük sem tudta volna felsorolni hibátlanul azt a több mint száz paragrafust (cikkelyt), amit a szabályzat tartalmazott, kivétel volt csak a Puskás káplár úr, aki versként idézte az egész könyvet. Ezt használta ki most a serdzsent, mert személyesen nem merte bizonyítani az újoncnak az ellenkezőjét, kiadta a parancsot Janinak. – Káplár! Vizsgáztasd te tovább ezt a beképzelt majmot, és ha nem tud rendesen felelni, 10 deszka legyen a büntetése , akkor talán megjön az esze. Jani, aki éppen az őrjáratból érkezett, előbb befejezte a reggelijét, majd magához rendelte az újoncot. – Mondd el nekem is, hogy mivel haragítottad meg olyan nagyon a parancsnok urat? – Káplár uram, én nem akartam felbosszantani, de annyit szekírozott a sok paragrafusokkal, hogy megmondtam neki az igazat. Ezt a szabályzatot biztos, hogy senki sem tudja hibátlanul elmondani. – Az majd mindjárt kiderül, Buzátu közkatona. Előbb azonban egy egyezséget akarok veled kötni. Előbb te felteszel nekem 5 kérdést a könyvből. Ha én hibátlanul felelek, akkor a te kijelentésed téves, és kapsz érte 5 ágydeszkát a fenekedre. Ha én tévesen felelek, te fel leszel mentve a büntetés alól. Azután én kérdezlek téged. Ha rosszul felelsz, még öt deszkát kapsz ráadásul, hogy kilegyen a 10 ütés, amennyit a parancsnok úr mondott. Beleegyezel az alkuba? Nem lévén más választása, ez elfogadta a feltételeket. Csodálkozva hallgatták az újoncok a káplár hibátlan feleleteit. Buzátu azonban az első kérdést elhibázta. – Nincs értelme a folytatásnak, káplár uram, jelentette ki alázatosan, meghunyászkodva. – Tanuld meg most és mindenkor, hogy a granicsár kell tudjon tűrni is és hallgatni is. Kíméletlenül ráverette a katonára a tíz fenekest, és egynapi pihenőt rendelt el neki, azzal a feltétellel, hogy a kimaradt őrjáratokat utólag pótolja.

A lefegyverzett granicsár

Az 1940-es év jól kezdődött a határsávon. Most már „öreg” katona volt, nagyobb mozgásszabadsággal, és mint rangidős káplár a pichétparancsnok helyettese lett. A Gyéren rendezett mulatságoknak rendszeres látogatója lett. Minden nap elteltével közelebb lett a leszerelés napja. Többször próbálta tervezgetni a jövőjét, de az otthon látott szegénység, a háborús hangulat, a magyarok ellen szított gyűlölet bizonytalanná tették az elképzeléseit. Örült annak, hogy a pichéten nem volt kitéve semmilyen megaláztatásnak vagy provokációnak, mint amivel a civil életben sokszor szembesültek a magyarok. A magyar határon, többnyire magyar munkaszolgáltatásokkal épített tankelhárító árkok még jobban uszították a magyarellenes hangulatot, mert Magyarország veszélyeztette Románia határait. Sokan elkerülhetetlennek tartották a háborút, különösen a lengyel-német háború lezajlása után. Mindezek a határsávon kevésbé voltak érezhetők. Csak akkor kezdtek rátérni a politikai kérdésekre is, amikor az egész határőrséget lengyel katonanadrágba bújtatták. Ezeket a lengyel menekülők hozták át Romániába egyéb katonai felszereléssel együtt, törlesztve vele részben itt tartózkodásuk költségeit. Lengyelország katasztrofális pusztulása egy általános vitatéma lett a határsávon is. Egyesek ezen keresztül próbálták megjósolni Románia jövőjét is. Mindezek ellenére meglepetésként érte a határsávon szolgálatot teljesítő katonákat az a parancs, amelyik megtiltotta a magyar nemzetiségű katonáknak a fegyverviselést. A századparancsnok személyesen vette át a fegyvereket azoktól a katonáktól, akik magyarnak vallották magukat, és áthelyezte őket fegyver nélküli munka elvégzésére az egység különböző részlegein. Janit a pártosi „Principesa Elisabeta” nevezetű határőr-kaszárnyába rendelte, ahol a katonai pékség működött. – Jó granicsár voltál te itt a határsávon, és jó bajtárs, sajnáljuk, hogy így történt – búcsúzott tőle az őrsparancsnok. – Én nem is tudtam, hogy te magyar vagy, Puskás, mert te jobban tudsz mulatni románul, mint mi! – jegyezte meg egy másik. Egy kis lelkifurdalással búcsúzott Buzátutól, akire ráverette a tíz ágydeszkát. – Ne haragudj rám, bajtárs, nem azért kaptad azt a büntetést, mert én rossz ember vagyok, hanem azért, mert elfogott engem is a granicsár-láz! Ha itt maradsz, ebbe te is bele fogsz esni.

(Folytatjuk)