Lassú, unalmas, szándékos esők
áztatják ifjabb Plinius, s az idősebb Lászlóffy senkinek nem kellő könyveit, nézem, amint elfolynak a lapok ebben a hideg, vasárnapi sárban. Még szellő sem lebben, hogy fölkapna legalább egy betűt valahonnan.
Se betű, se könyv, se gondolat nem kell már senkinek, csak a jó, vastag, norvég zokni, de abból is egy, vagy kettő, mert annyival ki lehet bírni néhány telet. Ha lesz még tél, ha lesz még hideg, ha lesz még cipő. És láb is. Maholnap semmit nem lehet tudni bizonyosan.
Csak az bizonyos, hogy szándékosak ezek a lassú, unalmas esők. Könyvet csak úgy áztatnak el, szándékosan.
Újságok írták a minap, hogy könyveket égetnek valahol. De éppen csak meglebbentették a hírt, úgy, amiképpen a száradó szénát szokták villára venni, s ott hagyni, süsse a nap.
Kellett a hír, kellett a riogatás a tűzzel, ijesztő hírekből él az újság, s az is, aki írja.
Most csönd van.
Azóta semmi tűz, semmi füst, semmi hír.

Csak ezek a lassú, unalmas, szándékos esők áztatják ifjabb Plinius, s az idősebb Lászlóffy senkinek nem kellő könyveit a hideg, vasárnapi sárban.

Forrás: Feriforma

1. Gergely:
   2014. január 6. 12:01

   szomorúszép. norvég zokni, azt mondod…?

2. Keszthelyi György:
   2014. január 6. 16:12

   Elbeszélő költemény részlete. Éppen ez az ötvözet a legérdekesebb benne.