Már gyerekkorában színész akart lenni. Nem úgy történt, majd elvitték katonának. A ”reguláris” hadseregbe, amelyik aztán háborúba keveredett a sajátjaival, vagyis a felkelőkkel – Ő Szíriában él és harcol, már ami abból ma Szíria. Ha van még olyan ország.
Menekülni nem azonnal lehetett, csak amikor már a civilek ellen harcoltak, s akkor is segítséggel. Addig még annyira figyelték, azt is, ki milyen ütemben tüzel – aki kevesebbet lőtt, megbüntették, volt, aki az életével fizetett.
Előttük az ellenség, akire lőttek, hátuk mögött az ”ellenőrök” a heszbollah harcosok, tőlük féltek, tőlük jobban féltek, mint az ellenségtől. Ők voltak számukra az igazi ellenség.
Hazalopakodott, de nem érezte magát biztonságban. Átlépte a határt, Ő kurd, az iraki Kurdisztánban van ma egy sátra a menekülttáborban.
Sorba állt sátorért, s amikor megkapta, megnősülhetett, menyasszonya a szülőfalujában várt rá azóta, hogy katonának vitték.
A tábor akkora, mint egy kisebb város, sátor-város, színházi fesztivált tartottak, Ő nyerte meg együtt a feleségével.
A sátrukban is tartanak előadást, az egyik néző apósa, Az első éjszaka a menekülttáborban a címe a darabnak, Ő boldog, hogy végre játszhat.

1. B.Tomos Hajnal:
   2014. január 10. 11:41

   Én is szinész(nő)szerettem volna lenni,amióta az eszemet tudom.Nem sikerült,bár nem soroztak be a „reguláris” hadseregbe.Mégis mindig az ellenség és az igazi ellenség közé kerültem,talán mert túl közel volt a (nyelvi)határszél.

2. Gergely:
   2014. január 10. 12:15

   Ez tehát egy univerzális helyzet…

3. Keszthelyi György:
   2014. január 12. 08:21

   a „heyzet” elől hiányzik talán a „vész”.