Radarrá változtam volna legszívesebben újesztendő napján, csakhogy a mellettem elszáguldó vadmotoros sebességét bemérhessem. Utána meg -vérszintje tesztelésére – szonda is , noha szilveszteri másnaposságom miatt mérésem eredményét megóvni gyerekjáték lett volna. Azzal az egyszerű, de nagyon is valószínű érveléssel, hogy szonda-minőségemben önmagamtól is zöldültem be. Akárcsak az egyszeri rendőr, aki e szavakkal nógatta a húzódozó delikvensét: Nosza, fújjunk csak belé gyorsan, ne várja meg, hogy én fújjak, mert azt a másfél ezreléket nem fogja maga nekem megköszönni !

A szigorú rendőr és és köztem annyi volt a különbség, hogy én ott, a forgalmas főút járdáján nem hivatalosan voltam jelen. Hanem inkább hivatásosan. Hivatásos gyalogosi minőségben. Aki még újév napján sem tudhatja, derült égből , vagy a mellette futó sávból mikor érheti villámcsapás…

A száguldás megszállottjainak őrült mámorát mindig is ön- és közveszélyesnek tartottam. Akkor is , amikor azt hallottam, sokan vannak, akik nem élhetnek komoly kockázatok hajszolása és adrenalin nélkül. Ennek a szegény Schumachernek is ez tette tönkre a szilveszterét.