Deák-Sárosi László: Elment egy vasszékely

Ozsvát Pál (1929-2013)

Már egy hónapja, hogy hírt kaptam – akkor is utólag –, Ozsvát Pál temetéséről, de még nem tudtam igazán feldolgozni. A fotóművész, amatőr- és dokumentumfilmes, aki nekünk, villanyszerelést tanuló diákjainak „csak” Pali bácsi volt, olyan kitartó erőt sugárzott, mint aki mindig itt marad velünk. Alapos szakmai tudása, széleskörű általános műveltsége nagyfokú alázattal társult. Mindenekelőtt tanítványai, illetve székely-magyar népe, nemzete iránt. Ő a legjobb példa arra, hogyan lehetett tevékeny emberként, alkotóként, közéleti szereplőként emelt fővel élni a romániai szocializmus legsötétebb és legszürkébb időszakaiban.

Elsősorban mint oktató mester tevékenykedett, és ez nagyon meghatározó volt. Sok száz vagy ezer tanítvány kapott tőle nem csak szakmai útmutatást, segítséget, hanem emberi tartást. A tanítványok Székelyudvarhelyről szétszóródva az országban, a régióban, a világban vittek egy (vas)maroknyi székely tudást és virtust magukkal, ami egészen biztosan más lett volna, ha nem Ozsvát Pál a mesterük. Csak egy szemléletes példával idézném a szerteágazó tevékenységét. Az 1990-es években az ő kezdeményezésére írtak ki pályázatot és állították helyre a 1917-ben emelt „Vasszékely” szobrot-emlékművet Székelyudvarhely központjában. A bronzszobor megöntésében tanítványai segítettek, hogy elérhető áron és egyáltalán létrejöjjön a szobor. Ő maga pedig részt vett az emlékmű történetét és újraállítását feldolgozó könyv megírásában, összeállításában Fülöp D. Dénessel.

Munkássága szerteágazó az oktatástól a dokumentum- és esztétikai értékű fotózáson át a dokumentumfilmezésig, a történeti, néprajzi és helytörténeti kutatásoktól a közösségszervezésig, illetve címerek, emblémák tervezéséig. Fontos szerepet vállalt például Parajd község monográfiájának az összeállításában: Rapsonné öröksége, szerk. Csiki Zoltán (2006). Dokumentumfilmjei szélesebb közönségnek történő bemutatást, munkássága monografikus feldolgozást kíván. Addig is, akik ismerték őt vagy a fotóit, filmjeit, azoknak jelen van a nyugalmat, tudást, kiegyensúlyozottságot sugárzó, a vasszékely katonák tartását idéző ereje bármely, rögzített megnyilatkozása révén.

Van egy adósság, amit már most törleszthetek Ozsvát Pállal kapcsolatosan. Tizennégy évvel ezelőtt, 2000-ben készítettem vele egy interjút, ami valamiért nem jelent meg akkor és azóta sem. A beszélgetés szövegét most változtatás nélkül közreadom, hiszen azon túl, hogy 2013. decemberi haláláig folyamatosan gyarapította megkezdett munkáit valamennyi műfajban, amit tett, írt, mondott, az ma is érvényes.

Deák-Sárosi László, 2014. január 27.

SZÉKELYFÖLD A ZENITEN

Ozsváth Pál fotóművész, dokumentumfilm-készítő, villanyszerelő-oktatómester 1929. november 17-én született az erdővidéki Bibarcfalván. Élete, munkássága a Székelyföldhöz kötődik, ő a huszadik század második felében az egyéni és művészi szabadságot megvalósító ember mintaképe. A pontosságot önmagától és másoktól elváró, munkahelyén szakmailag alapembernek számító, művészi tevékenységében ideológiailag befolyásolhatatlan egyéniség sokak számára szolgált követendő példákkal. Ő még a legvadabb kommunista időben sem volt Ozsváth elvtárs, tanítványai – én is e szerencsés emberek közé sorolom magamat – és kollegái Pali bácsinak szólították őt, és ebben a megszólításban nagyon sok mély tartalom és igazság volt és van. Parajdi otthonában az elmúlt évtizedekről, azok fontosabb eseményeiről beszélgettünk.

110729OzsvatPaliBacsiBW

Pali bácsinak három otthona, három szülőföldje is van, megférnek ezek együtt az érzelmi kötődéseinek világában?
Tökéletesen. Szülőfalumhoz bizonyos távolságtartással kötődöm, hiszen eljöttem otthonról, szakmát tanultam. Életem nagy részét Székelyudvarhelyen töltöttem, a munkám oda vonzott. Feleségem, Zsombori Erzsébet révén gyakran időztem Parajdon, és nyugdíjba vonulásunk óta egyre több időt töltünk itt.

Beszélne élete fontosabb állomásairól? Hogyan került a fotózás vonzáskörébe?
1950-ben szereztem műszaki érettségit Bányai János tanítványaként Székelyudvarhelyen. Rövid brassói kitérő után szakoktatóként helyezkedtem el a Székelyudvarhelyi Szakiskolában, ahol nyugdíjba vonulásomig kitartottam.

Jómagam a 2-es számú ipari líceumban voltam Pali bácsi tanítványa, tehát mégiscsak váltott munkahelyet.
Csak a név, és a struktúra változott, én mindig maradtam. Három évig a termelésben kellett dolgoznia a szakoktatónak is, később az iskolák gyarapodtak, osztódtak.

Úgy járt kissé tehát, mint az a „világjáró” , aki öt országban élt, pedig ki sem mozdult Munkácsról. Mi volt tehát a szakmája, a villanyszerelés, a fémmegmunkálás és a fotózás közötti kapcsolat?
Kezdetben a rézmívesség érdekelt, ahhoz jó kiindulópont lett volna a műszakirajz-felkészültségem. Az ösztöneim viszont mást súgtak. Mindenhová magammal vittem a fényképezőgépemet, később a felvételek alapján más fedezte fel, hogy ezeknek a fotóknak lehet dokumentációs és művészi értékük.

Mit fényképezett és fényképez ma is a legszívesebben?
A legtágabb gyűjtőfogalom és tematika a székelység. Érdekes, ha máshová utaztam, el sem vittem a gépemet, még külföldre se. Egy idő után vásároltam magamnak egy Zenit fényképezőgépet, és egy olyan teleobjektívet, amelynek használatát gyakorlatilag még a Securitaté-nál is engedélyeztetni kellett.

Így került a Székelyföld a Zenitre. 2000. június 8-án a millenniumi rendezvénysorozatok keretén belül nyílt meg kiállítása Kecskeméten „Anyatejtől Anyaföldig” címmel. Milyen más fórumokon mutatta be ezidáig fotóit?
Kezdetben főleg pályázatokra küldtem be anyagot, díjakat is nyertem több ízben. Egyre gyakrabban állítottam ki csoporttal vagy egyénileg Székelyudvarhelyen és környékén, Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Temesváron, stb. Az 1990 utáni években a határok megnyílásával külföldre is kaptam meghívásokat, Gyulára, Csabára, Budapestre, Bernbe, Genfbe, Lausanne-ba.

Milyen más, fotóval kapcsolatos tevékenységet folytatott szakoktatói munkája mellett?
1974-ben megalapítottam az Orbán Balázs fotóklubot Székelyudvarhelyem, funkcionális kiállításokat is létrehoztam, például az iskolánk életét bemutató sorozatot 1964-ben és utána. Lapokhoz, kiadványokhoz készítettem vagy alkalmaztam képeket illusztrációként.

Mondana néhány nevet, címet?
A lapok közül az Udvarhelyi híradó, a Hargita népe azok, amelyek most eszembe jutnak, de készítettem borítótervet táncházas hanglemezhez a hetvenes években, megjelentek fotóim Vofkori György Udvarhely című könyvében, Barabás László Forog az esztendő kereke című művében, a Parajdot bemutató füzetben 1999-ben.

Van-e folyamatban lévő munkája?
15 településről készítek fotót Dr. Zsigmond Győző hungarológus, egyetemi tanár székelyföldi vonatkozású, történelmi tárgyú könyvéhez, és a készülő Parajd monográfiához is mellékelek anyagot.

Tudtommal nem csak fotókat, hanem elemző írást is, azt mivel kapcsolatban?
A Küküllőről mint energiaforrásról gyűjtök és rendszerezek anyagot.

A filmezéssel kapcsolatos ténykedése hogyan illeszkedik a fentiekben már megismertekhez?
Filmre szinte kizárólag dokumentum jellegű anyagokat és didaktikai témákat vittem. Készítettem munkavédelmi filmeket diákok és munkások számára, tudósításokat különböző eseményekről, és az emberi alkotótevékenységről.

VasszekelyKonyvborito

Még én is emlékszem arra az időre, amikor Pali bácsi a bukaresti televízió magyar nyelvű adásának állandó külső munkatársa volt. Felelevenítene néhány címet, tematikát ebből az időszakból?
A hetente egy-két riportba rengeteg minden belefért. Még most is több hosszú órányi anyagot őriznek filmtekercseim a tékámban. Tudósítottam gyerekek bucsini, pontosabban verőfényi táborozásáról, a Szervátiusz fivérek Tamási-regényalakokat ábrázoló szobrának avatásáról. Bemutattam a szentkirályi csipkét, Székelyudvarhely városát légi- és földi felvételekről, a borvizekről pedig egész sorozatot készítettem. Rögzítettem a 2-es számú ipari líceum építésének munkafázisait, de még az orvosokkal is együttműködtem népszerűsítő és tudományos dolgozatokhoz való filmek felvételével.

A fényképezés, a filmezés és az oktatás mellett mivel foglalkozott még eddigi életében? Vannak-e hobbijai?
Az otthoni barkácsolás mellett az olvasás a legfőbb hobbim. A szellemi táplálék utáni igényem olyan, mint egy életfogytig való anyatej-függőség.

Azért nem csak barkácsolással próbálja otthonában hasznossá tenni magát. Pali bácsi tervezte például Parajd címerét, a parajdi ökoklub emblémáját, a református egyház dalárdájának a zászlaját, és hogy elfogultsággal ne vádolhassuk, restaurált a katolikus egyház számára egy betlehemes játékot és egy Szent Antal-szobrot. Mi az, ami összefogja szerteágazó tevékenységeit?
Az élet, az ember, a szabadság és a szülőföld szeretete, semmi más. Nem teszek mást, mint amit a szívem diktál, ez akkor sem volt másképp, amikor a magyar nyelvű tévéadás számára rendszeresen dolgoztam. Nálam a belső hangnak mindig erősebbnek kell lennie, mint a külső nyomásnak.

RapsoneOroksegeParajdMonografiaBorito

Miként sikerült ezt megvalósítania több mint hét évtized alatt?
Megadtam a császárnak, ami a császáré, az Istennek, ami az Istené. A kenyérkeresetben a pontosság, a hűség kiváltotta „otthoni” énem teljes szabadságát.

Miként követte a világ változásait, volt-e párttag, vagy ideológiailag elkötelezett bármilyen irányzat, csoportosulás mellett?
Én reformátusnak születtem, van két, már felnőtt gyerekem, és ez a két dolog mindössze, amit elfogadok mint utat, amely előttem járhat, mindent mást magamnak kell megtapasztalnom, és ehhez nincs szükségem vezérekre, hitszónokokra vagy politikusokra.

Legyen ez a végszó, köszönöm a tartalmas beszélgetést az olvasók nevében is, fogadja jókívánságaimat a jövőre nézve.

Az interjút lejegyezte Deák-Sárosi László.

Parajd, 2000.

2014. január 27.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights