Marsisten nyája

(Ütközet után.)

A végtelen határban csokorba álltak a
fáradt, bomlott szemű katonák.
Hat óra, s a szél hideg esteli gyászt tereget.
A katonák kemény oszlopba feszülnek
s megindulnak a vad, iszapos mezőkön át.
Végtelen kigyósorokban vonaglanak
s itt-ott még fölbukik acél fegyverzetük.
Fölöttük lármás ébentollu madarak
húznak nyugat felé, hol sürü felhőerdőkben bujdokol a nap.
Elbujt előlük a nap, mint egy bús, pironkodó szűz.
S útjukra nem rajzanak csillagok.
A sötét távoli dombokról skarlát, opál
és türkisz őrszemek hunyorognak a térbe.
Valahol gazdag trénszekerek kerekei
muzsikálnak…
De itt süket szurokban ül a novemberi csönd
s a komor arcú ég ezüst esőostorral
ébresztgeti a holtakat.

Nyugat · / · 1914. 20. szám