Könyvbe illő malmok

2007 év nyarán Gyergyószentmiklóson tartotta éves konferenciáját a Magyar Molinológiai Társaság. Az esemény előtörténetében kulcsszerepet játszott egy 2003-ban megjelent technikatörténeti könyv (Vízimalmok, Pallas-Akadémia Könyvkiadó), szerzője dr. Márton László tribológus gépészmérnök. A kitűnő munka, mely gyorsan el is fogyott, Erdélyben tulajdonképpen az első és egyetlen átfogó malomtudományi összefoglaló, s az anyaországban sem jelent meg hasonló az egyetlen létező alapmunkán – Pongrácz Pál: Régi malomépítészet. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1967 – kívül. Ennek ellenére, dr. Márton László így ajánlotta be könyvét az olvasóknak: „Tarisznyás Márton történész, muzeológus emlékére, aki a Székelyföld első malomkutatója volt.” Hogy is van ez? – kérdeztük annak idején egy, az Új Magyar Szó Színkép mellékletében megjelent interjúban, amelyet most leporoltunk s eredeti változatában közöljük… (Cseke Gábor)

– Ez így igaz, mert a téma, a székelyföldi vízimalmok néprajzi szempontú feldolgozása az ő érdeme – erősíti meg dr. Márton László. – Szegről-végről még rokonok is voltunk, s személyesen én vittem föl a bukaresti Kriterionhoz átfogó munkáját, a Gyergyó történeti néprajzát, amely 1982-ben meg is jelent. A könyv körüli hercehurcák válthatták ki tragikus agyvérzését, ami idő előtt aztán el is vitte őt… Én tulajdonképpen csak belehelyeztem Erdélyt, a Székelyföldet a vízimalmok európai történetébe, hiszen a malom, azon túl, hogy az emberiség egyik alapvető találmánya, nagyon fontos civilizatórikus és kultúrtörténeti intézmény is. Ahol megjelenik, oda a haladást, az emberek közötti kommunikációt, a kereskedelmet, a nyitottabb gazdasági kapcsolatrendszer esélyeit viszi el. A malom az a köz-hely, ahol a távolabbról érkezők megfordulnak, elidőznek, beszélgetnek, szorosabb emberi kapcsolatokat teremtenek. Viszik a hírt, hozzák a hírt, s a malomban minden összefut. Odáig menően, hogy Franciaországban pl. a malmok mellett szabályszerű bordélyházak is megjelentek, a várakozók szexuális igényeit kielégítendő. Mire az uralkodó, jellemző módon, nem a kupik, hanem a malmok bezárását rendelte el…

(Némi nyelvi búvárlás után kiderül: a malom szó a latin molinából ered, és a legtöbb európai nyelvben hasonló: a szerb mlin /molin, szlovák mlyn, ónémet mulin, német mühle, holland molen, francia moulin mind ugyanazt jelentik. Magyarba különben az óhorvát-ószlovén nyelvből került, molna alakban, a molnárral együtt.)

– Minden malom volt a középkorban, amit a víz hajtott: a lisztelő, a vízifűrész, a ványoló, az érczúzó, az öntöző… Minden, amit a víz energiája hozott mozgásba és dolgoztatott az ember hasznára. Ezekből a Székelyföldön a fából készült szerkezetek szaporodtak el s jelentenek még ma is megmentendő értéket…

(Dr. Márton László életében nem csupán könyvtéma, hanem sorsdöntő motívum is a malom: egyik gyerekkori szünidejét Pottyondon, egy malomban töltötte, s a magával vitt füzetet lelkesen telerajzolta a helyszín minden részletével. Azóta is nagy csodálója valamennyi malomnak és építőiknek.)

– Sokáig nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy kiderítsem, honnan tudta az a félanalfabéta molnár, aki a régi vízimalmot megépítette, milyen műszaki adatoknak kell megfelelnie a szerkezetnek, hogy működhessen. Olyan problémákat kellett megoldania, mint például a fogaskerekek illesztése. A kérdésnek könyvtárnyi a szakirodalma, s ha 100 gépészmérnök feladatot kap, számítsa ki a szükséges formulákat, képtelen megcsinálni. És a régi, még ma is létező vízimalmok pompásan működtek! Most, hogy sikerült bejárnom a székelyföldi szerkezetek legalább 70 százalékát, mintegy negyven malmot, megtaláltam a választ is: a hajdani molnár hályogkovács módjára, saját tapasztalatára, jó megfigyelésére alapozott, s hibázott rá a megoldásra.

(Elmeséli: a ma is álló gyimesi Csillag-malom molnár-építője az első világháborúban került orosz fogságba, ahol egy malomban dolgozott, ott leste el a konstrukció titkát, s hazatérve, a tapasztaltak nyomán lisztelőmalmot és fűrészmalmot is épített. Az első kitűnően működött, a másik fiaskónak bizonyult. Erre fogta magát, s amikor lecsillapodtak a háborús kedélyek, visszament az oroszokhoz, majd hazatért a hiányzó információkkal – sikerrel.)

– A rendszerváltozás után ott álltam ötvenkét évesen, állástalan üzemi kutatómérnökként, teljes bizonytalanságban. Éreztem, tennem kell valamit, hogy megtaláljam a helyemet. Alaposan körülnéztem Gyergyószentmiklóson, mi az, ami nincsen a városban, hogy azzal foglalkozzak, s ne keresztezzem az érdekeket. A városban sok minden volt, malom nem. Na, akkor csinálok malmot! Igaz, nem vízit, hanem rendes hengermalmot. 77 darab alkatrészt kellett legyártatnom kisipari módszerekkel, majd egy garázst béreltem, ahol összeszerelhettem. Két szokványos szobában elfért az egész. S működött, tíz éven át, két váltásban. Valaki meglátta, megtetszett neki s rendelt nálam egyet. Arra már alkalmaztam néhány szakmunkást. Így jött létre 1992-ben vállalkozásom, a Mecatex.

(Azóta a káefté 67 malomsort gyártott le, s ma is tucatjával állnak sorba országszerte a megrendelők. 8 malmuk jár Magyarországon, 5 a Pruton túl, a többi Romániában működik. Hamar híre ment, hogy él Gyergyószenmiklóson egy malomgyártó szakember. A szentendrei skanzen meg is kereste Márton Lászlót: építene számukra újra egy balatonfelvidéki öreg malmot. Nem mondott nemet, bár vízimalmot életében nem gyártott, s a 3 és fél méteres kerekű malom ma is a skanzen fénypontja, naponta kétszer beindítják, működtetik.)

– Szentendre után a vácrátóti akadémiai botanikus kert jelentkezett, hogy átfolyik rajtuk egy rendkívül lassú folyású patak, arra szeretnének egy vízikereket, de a szakemberek, amikor megvizsgálják a lusta vízsodort, hátat fordítanak a megrendelőnek… Elvállaltam azt is, s a kerék most 13-at fordul percenként, valósággal zenél, egyetlen mozgalmas pontja a különben álmos, mozdulatlan kertnek…

(A harmadik “vizes” vállalkozása most épül, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton múzeum skanzenjének, s még az idén elkészülnek vele.)

– Ilyen előzmények után láttam neki a könyvírásnak. Amerre jártam, a molnárok nagy szeretettel, ragaszkodással fogadtak, mindent megmutattak, elmeséltek, legtöbbször alig lehetett leállítani őket, annyi gondolat, tapasztalat és közlendő szorult beléjük sok-sok évtizeden át, s most végre, valaki kiváncsi volt rájuk. A molnár-társadalom különben roppant összetartó, egyik segíti a másikat. Nem vetélkedtek egymással, inkább felosztották egymás közt a piacot. A székelyföldi molnárok különben rendkívül találékonyak voltak: igaz, a legtöbb helyre idegenként telepedtek be s hozták magukkal a mesterség tudományát, de végül beolvadtak a helyi közösségbe. Annyi mindent tudunk a székely történelemről: a csatákat, a veszteségeket, az adatokat, az évszámokat. De legalább ennyire kellene ismernünk és becsülnünk a székely népélet maradandó értékeit: a malmokat, a harangokat, a toronyórákat. Amelyek mind-mind egy-egy könyvembe kívánkoztak…

(Dr. Márton László, könyvei megírása előtt, szenvedélyesen gyűjti a téma irodalmi, levéltári vonatkozásait, s azokat felhasználja írásai kiegészítéseként. Az egyik legszebb malom-vers vitán felül az Áprily Lajosé. De a malom amúgy rengeteg irodalmi műben jelentős tárgyi-stilisztikai szerepet játszik, legutóbb éppen Tompa László költészetében bukkant rá a gyakori malom-motívumra. Népi énekek, történetek, viccek élnek és terjengenek a malomról – amelyek továbbra is csak őrölnek, őrölnek…)

Dr. Márton László (sz. 1940, Gelence) gyergyószentmiklósi vállalkozó. A rendszerváltás előtt a helybeli öntött alkatrészgyár tirbológiai (súrlódástani) laboratóriumában dolgozott, tizenhárom találmányt szabadalmaztatott. Magyarul a műanyagokról (1983) és a súrlódástanról (1985) a Hargita Kalendáriumban, a tribológia romániai eredményeiről a Korunk hasábjain (1986/2) számolt be, Változatok a Gyilkos-tó vízrendszerének hasznosításáról c. tanulmányát az 1989-es Korunk Évkönyv közölte. Fő munkái: Harangok (2001, Pallas-Akadémia), Vízimalmok (2003, Pallas-Akadémia), Toronyórák (2005, Pallas-Akadémia)

ÁPRILY LAJOS
A malom

Egyhangúságban csacska izgalom:
hullámos árban ócska kis malom.

Láncokra verve sok-sok éve már
ezüst vizen arany termésre vár.

A keskeny pallóján aki belép,
megérzi meghitt, ősi életét.

Futó vendége mindig van nehány,
falusi asszony, falusi leány.

De férfiakból már csak vén akad
s az asszonynép is fáradt, hallgatag.

Egykor pedig itt volt a tréfa-hely –
de sok hab elfutott azóta, hej!

Most künn a szél is búsabban dudol,
míg elbeszélnek a holt fiuról.

Szitál a liszt, a kőkerék forog,
fürödnek künt a csordapásztorok.

A vén kaszál, a gyönge kéz arat,
s a fiú lent a Montellón maradt…

…Kolomp. Lejáratták a tengerit.
És fenn a tölcsér újra megtelik.

És újra hallasz minden régi neszt
s egy régi asszony új mesébe kezd.

A többi meg bóbiskol hallgatag,
nem is tudod: figyelnek? alszanak?

És közben hull a liszt: örök homok –
s a nagy kerék künn sóhajt és zokog.

1918

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ