A hídon át kell mennem. Mozog a híd. Rozsdabarna szegek kandikálnak karfáján. Diadalt ül fölöttük az idő? Állok az idő marta felületen. Tátong a mélység. Loccsan a víz, sikolykiáltásommal összecseng. Sokasodnak a sóhajok. Leng a szél a rozsdabarna szegeken. Nézem a megtépázott hidat, nézem a rozsdabarna szegeket, gyötrődéseim tükröztetőit.

Varjúsereg lepi be tájat.

Nézem a hidat, nézem a szegeket, nézem a varjúsereget.

Mozdul az emlékezés: – A műteremben szól a rádió. Kompozíciót festek. A „kívánság” műsorban felcsendül az énekesnő hangja, „Varjúsereg lepte be az egész tájat”. A nóta hatására gyorsan felcserélem az elkezdett kompozíciót egy üres vászonnal, és máris száguldok rajta az ecsettel, s a nótával párhuzamosan megszületik az új kép: Varjak. Ha átmentél a hídon, vissza sose nézz!

Forrás: Vár-lak