Doroszlón emberi áldozatok nélkül bonyolódott le újból a hatalomváltás. Pár nap elteltével ki lettek nevezve az új hatósági közegek az I. B. Tito vezette új Jugoszlávia nevében, bár az ország területének e felén még ádáz harcok folytak, különösen a Görögországból visszavonuló német csapatokkal. Bozsidár egypár helybeli segítségével kitartó agitációs tevékenységet folytatott a kommunista párt helyi alapszervezetének létrehozásáért, ami éles politikai vitákat váltott ki szerte a faluban. Ilyen körülmények között jelent meg a faluban egy háromtagú partizán sorozóbizottság. A községházán foglaltak le egy irodát. Mind a hárman elég jól beszéltek magyarul, bár csak egyik volt magyar közülük, a másik kettő közül egyik szerb volt, a másik sokác (horvát).

A granicsárból honvéd, a honvédből partizán

A Petőfiről elnevezett magyar partizánbrigád részére toboroztak önkénteseket. A faluban található katonaköteles fiatalokat sorban behívták a bizottság elé, köztük volt Jani is. Két partizán és Lévagi bácsi fogadta az irodában. Lévagi bácsi már a hatvanadik évét taposta, de valamikor a Kun Béla proletár hadseregében harcolt, most pedig őt választották meg a kis kommunista párt szervezeti titkárává. – Jani fiam – szólt hozzá az öreg, miután leültek egy székre –, azért hívattunk, mert úgy gondoljuk, hogy te is hasznos embere lehetsz a fasiszták ellen harcoló és Petőfi nevét viselő magyar partizánbrigádnak. Mi, magyarok is részt kell vegyünk a jugoszláv népek közös harcában az ország felszabadításáért, a kizsákmányoló kapitalista rend megdöntéséért, egy jobb és igazságosabb szocialista világ felépítéséért. Egy kevés szünet után folytatta: – Ezen kívül végleg le kell számoljunk a „csetnikekkel” és az „usztasákkal”. Érted te ezeket, Jani fiam? – Hát nagyjából megértettem, Lénagi bátyám, de… – Akkor ne szaporítsuk a szót – szakította félbe Janit az egyik partizán –; menjen most haza, készüljön fel egypár alsóneművel és valami útravalóval. Reggel hétkor indul a vonatunk, de hat órakor legyen az állomáson, mert még lesz egy kis dolgunk. Felkelt a székről, kinyitotta az ajtót, és kiszólt: – Jöjjön a következő. Szédelegve lépett ki Jani a községháza kapuján. – Hihetetlen – rebesgette csendben –, de igaz. A legrosszabb álmaiban sem gondolt arra, hogy valaha önként jelentkezzen katonának, még azt sem tudta jóformán, hogy a partizán hadseregnek van egy Petőfi brigádja, és most így váratlanul, amikor észhez tért, már be volt írva önkéntesnek. – Itt más kiút nincs, el kell menjek, gyanús megbélyegzett személy voltam eddig úgy Romániában, mint Magyarországon, gyanús voltam a régi szerbeknek is, és az leszek ezeknél is, ha visszautasítom őket, és nem jelentkezem holnap. Csak a baj az, hogy ezek nem viszik kihallgatásra a gyanúsítottakat, hanem egyből lelövik őket, mert a partizán nem kell elszámoljon sem a puskagolyókkal, sem az emberélettel. Feleségén hangos sírás vett erőt, amikor megtudta a rossz hírt, erre a kislány is sírni kezdett. Csak nehezen tudott uralkodni magán, hogy ne utánozza őket. Időbe telt, míg lecsendesedett a ház, és megkezdték a katonakoffert csomagolni. – Voltál te már eleget román katona meg magyar katona, miért muszáj, hogy most még szerb partizán katonának is elmenjél? – dorgálta, szipogva a sírástól, a felesége. – Nem vagy te olyan buta asszony, hogy ne értsed meg azt, hogy ez elkerülhetetlen. Ha elmegyek, gondom lesz rá, hogy vissza is jöjjek, de ha nem megyek el, akkor elvisznek mások oda, ahonnan biztos, hogy nem lesz visszatérés. Sokan megyünk most Doroszlóról, nem csak te fogsz egyedül maradni. – Hát, az Isten oltalmazzon téged és a többieket is, ha már megengedte nekik, hogy elvigyenek benneteket – nyugodott bele a megváltozhatatlan helyzetbe az asszony.
A bizottság egyik tagja kísérte el őket Zomborig, ahol eléggé elviselt, de tiszta partizánruhába öltöztették őket, és két napig katonai gyakorlatot végeztek. Megtanulta Jani is a szerb vezénylőszavakat, és megtanították őket a különböző, új fegyverek használatára. Vagy harmincan indultak tovább, fegyverrel és munícióval ellátva. A partizánok nem közlekedtek fegyver nélkül, mert bármikor ki voltak téve csetnikek vagy bujdosó usztasák vagy éppen a kisebb, elszórt csoportokban visszavonuló német csapatok támadásának. Az utasítás szerint Péterváradon (Petro Varadin) kellett jelentkezzenek, ahol a Petőfi zászlóalj törzse tartózkodott. A más helyiségekből is összetoborzott Petőfi- partizánokkal együtt már több mint százan szálltak le Újvidéken az állomáson, várva a péterváradi vonatra. Egy őrnagyi rangot viselő, felkötött karú partizántiszt lépett ki az állomás egyik irodájából, és látható kétségbeeséssel kereste az újonnan érkezett katonai egység parancsnokát. Örömmel üdvözölte az idős őrmestert, aki még Zomborban átvette az „újonc öregkatonák” parancsnokságát. Szüksége van legalább tíz emberre, magyarázta az őrmesternek, mert egy ismeretlen létszámú német egység jelent meg a város közelében, közel a vasúthoz. Valószínűleg egypár nappal ezelőtt a Dunán átkelt és szétvert német gyalogezred maradványa. Azonnal ártalmatlanná kell tenni őket, mert veszélyeztetik a vasutat, de ehhez nincs elég embere.

(Folytatjuk)