Vakondok és krumpli

Galiciából és Szerbiából érkező sebesültvonatok találkoznak egy pályaudvaron. Az egyik vasúti kocsiból átkiált egy sebesült harcos a másik vonat sebesültjeihez:
— Vakondok?
— Krumpli! – kiáltják vissza kórusban a fiuk. Azzal, mint akik elmondtak egymásnak mindent, egy szót sem szólnak többet. A két vonat megy ellenkező irányban a maga-maga útjára. A közönség nem érti a rejtélyes szavak értelmét és faggatni kezdi a titkos beszéd felöl az ottani sebesülteket. Azok aztán megmagyarázzák, hogy bakanyelven a vakondok Szerbiát, a krumpli-ország pedig Galíciát jelenti. Szerbiában ugyanis állandóan lövészárkokban dolgoznak, élnek a katonák, mint a vakondok, Galiciában pedig úgy bújnak a födözékbe, mint a krumpli a rög mögött és egyebet sem látnak krumplinál.

Gyöngéden

Átvonuló katonákat traktálnak magyaros vendégszeretettel egy állomáson. Ellátják őket minden jóval. Egy fiatal, délceg hadnagy a vendéglátó úrinők kedvence. Mikor indulásra beszállnak, hölgyek fogják körül a hadnagyot és kérik.
— Ugyan kedves hadnagy úr, úgy megszerettük, mondja meg a nevét. Legalább ezt tudjuk.
— És miért?
— Hogyha elment — felelik szeretetteljes gyöngédséggel — érdeklődhessünk sorsa iránt. Kereshessük a nevét — a veszteségkimutatásban.

Gyúrja a menázsit

Rettenetes sárban menetelnek Belgrád felé a magyar bakák Nyakig csatakosak, alig bírnak keresztülgazolni az istentelen sáron.
— Mit csinálsz komé’? — kérdi a huszár.
— Gyúrom a huszárok menázsiját — feleli a baka.