Usztasa fogolytábor telelése – leszerelés

A parancsnok beleegyezett, hogy az orvosi rendelôt adja át neki, oda beköltözteti a most érkezett három usztasát, akik egészségesek még és jólöltözöttek. Ezeket kinevezi a láger belső parancsnokainak, és megszervezi velük a takarítást és a fahordást a Duna-parti bozótosokból. – Van már parancsnok köztük, de már egy ideje az sem csinál semmit, lehet, hogy az is beteg. De mindegy, ha akarod, rádbízom őket, csak arra vigyázz, hogy te ne legyél beteg. Már sötétedett, de Nédici meg két társa még mindig az udvaron vacogtak. Az orvosi rendelô szép tiszta volt, két ágy, két szék és egy asztal, mellette egy orvosságos üvegszekrény volt az egész bútorzata. Elég tágasnak bizonyult 3-4 ember befogadására. Behívta a kint ácsorgó Nédiciéket, és megbeszélte velük a legközelebbi feladatokat. Megtiltotta nekik, hogy három lépésnél közelebb kerüljenek a foglyokhoz, azt is, hogy belépjenek a laktanyába, a kilincsre se tegyék a kezüket, ha nincs valami papír vagy kesztyű a kezükön. Másnap a három usztasa egy ásóval és egy fejszével a kezükben kimentek a 3 km távolságra levő Duna-partra. Jani pár lépéssel mögöttük, felfegyverkezve kísérte őket. Délfelé már egy nagy rakás fagyökér volt felhalmozva mellettük. Nédici felelôsséget vállalt két társáért, hogy nem fognak elszökni, ha egyedül maradnak. Az ismerôs környezetet kihasználva, otthagyta a foglyokat, és átment a közeli Máthé- tanyára. Ismerősként fogadták a kosaras Puskást partizán egyenruhában. Befogatott a gazda a tízéves fiával egy lovat a kocsiba, és délután már le volt rakva a fa a tábor bejáratánál. Amíg a favágók behordták a fát, két fogoly egy fejszével hozzáfogott darabolni. Másnap bement a városba, és felkereste az orvost, aki megelégedéssel vette tudomásul, hogy a lágerben dolgozni akarnak. – Gyere vissza egy óra múlva, addig én készítek egy csomagot. Szabad ideje lévén elment, hogy meglátogassa régi jótevőjét, Blau urat. Az elhanyagolt házban valami irodák működtek. – Elvitték őket a magyar csendőrök már régen, csak talán a Klárika maradt meg valahol, mert nem volt otthon, amikor eljöttek értük. Azóta nincs semmi hír róluk – magyarázta szaporán az egyik szomszédasszony. – Beszéljen Kirkoviccsal, az egy jól képzett szanitéc, az sokat bír segíteni magának – mondta neki az orvos, amikor egy zsák ruhafélét adott át neki. – Holnapután én is kijövök, hogy lássam, mit lehet ott csinálni. Miután a kórház nagyobb mennyiségű gyógyszert kapott a vöröskereszttől, az orvos is komolyan kezdett foglalkozni a fogolytáborral. Március végén a foglyok nagy többsége többé-kevésbé egészségesen vészelte át a telet. Jani, aki többször hazalátogatott Doroszlóra, hírül vette, hogy a Petőfi-brigád megkezdte a katonák leszerelését. Időközben az őrségnek egypár embere is visszatért a kórházból. Nehézségek nélkül kapta meg a parancsnoktól azt az írást, amibôl kitûnt, hogy Puskás János partizán katona jól végezte feladatát az ôrség keretén belül, amiért dicséretet érdemel. Zomborban jelentkezett először, hogy megérdeklődje a Petőfi-brigád törzsének a hollétét. Egypár óra múlva azt a feleletet kapta, hogy útban van Szabadka irányába, de hogy hol tartózkodik jelenleg, azt nem tudják. – Te hol jártál eddig, hogy elvesztetted az egységedet? – vonta felelősségre az egyik, papírokat igazgató partizántiszt. Kivette a papírjait, és átadta a kérdezőnek. – Tessék, ide van írva! – Te nem jelentkeztél eddig egyszer sem a Petőfi- brigádnál, miért akarsz most jelentkezni? – Le akarok szerelni én is a többivel. A papírokkal a kezében átment egy másik irodába a tiszt, majd egy idő múlva, amikor visszajött, újból megszólította Janit. – Téged, Puskás János, a Petőfi nem bír leszereltetni. Egy óra múlva gyere vissza, akkor átadod a felszerelésed, és megkapod a leszerelési papírokat. De hol van a puskád? Honnan van neked ez a német géppisztolyod? – Harcban szereztem, százados elvtárs – vágta össze hetykén a bokáját Jani. – Novi Sad mellett nehéz tûzharc után elfogtunk egy német egységet, tôlük örököltem ezt a fegyvert. A puskám ott maradt a novi sadi állomás ôrszobáján. – Jól van na, várlak vissza a papírokért.

Délután, amikor felszállt az „Éljen Tito” jelszavakkal díszített doroszlói vonatra, a kényelmes civil ruhában, örömteli megelégedéssel nyugtázta, hogy immár a harmadik ország katonaruháját is szerencsésen lerázta magáról, éppen most, 1945. április elsején.

(Vége)