Pattog az ecset, színesedik a vászon.

Átszelem a térformát, növelem az erővonalat. A látás hatósugarába kerülnek a tárgyak. Alakulnak a formák, mindent kibeszélnek, mindent elfecsegnek. Megadom magam. Együtt élek a realitással. Keresi helyét a sárga indulat. Az izgalom mámorában találkozom a szellemi bolyongásaim mérföldköveivel. Az élő hit megdolgoztat.

Csökkentem a ritmust, sétára indulok.

Megérkezett a tavasz. Zöld füvek között „pipevirágot” találok. A zsenge zöldből virít a szellemi jelleget gerjesztő, sugárzó, mozgásra késztető jegyeket is magán hordozó sárga. Mintha pazarolná energiáját.

Fű, fa, virág, állat, ember, minden-minden elpusztul, a szellem örökké él.

Ideiglenesen vagyunk e földön. Túlnövünk minden szintet. Meztelen lábakkal járunk, éppen ezért tartozunk a jelennek.

Önvallomás annak igazolására, hogy a nagy titok megfejtéséhez nem elegendő a józan szerénység, a szolgai tisztelet, sem a menekülés a valóság elől, fontos a dolgok magukért való létezésének tudatosítása, mert magunkon hordozzuk a nosztalgiát, a nehéz kibírás cafatait, akár a földi élet gyöngyszemeinek szellemi igazságait.

Őrséget állok a zöld réten, és megfestem a szellemi jelleget sugárzó „pipevirágot”.

Forrás: Vár-Lak