Én, Petrozsényi Nagy Pál (13)
Önéletrajzi dokumentumregény
PETROZSÉNY (1945-1962)
Albi, najma és natata
Petrozsény Zsil-völgye egyik legfontosabb városa, ugyanakkor Európa egyik legnagyobb kőszén-lelőhelye. Területe 195, 56 km2. Lakossága 2013-ban kb. 50 000. Állítólag 1640-ben alapították Petrosz falu (Hátszegi-medence) lakói. A nagy kiterjedésű legelők azonban csakhamar szénkitermelő bányákká változtak, amikor 1840 körül rájöttek milyen értékek rejlenek itt 500-800 méter mélyen a föld alatt. A Brassói Bányászat- és Kohótársulat azonnal meg is kezdte a szén kitermelését, és egyre több, jobbára magyar, román és német bányászt telepített a környékre. Őket követték a kereskedők, iparosok, egymásután nyíltak meg a boltok, műhelyek, különböző szórakozóhelyek. Így alakult Petrozsény már 1924-ben várossá.
Hát ebbe a városba döcögtem be én 1945 vége felé fáradtan, porosan, és olyan letörten, amilyen csak lehet egy gyerek négy éves korában. Pedig jártam én itt látogatóba máskor is, és, bevallom, annyira tetszett nagymama otthona, hogy sokszor sírva búcsúztam el Albitól. Most épp ellenkezőleg: azért lombozódtam le annyira, amiért el kellett hagynom Kajántót. Érti ezt valaki?
– Szervusz, öcskös, hát megjöttél – ölelt át a bátyám hűvösen. – De megnőttél, mióta nem láttalak!
– Te is.
Nem volt ugyan nálam magasabb, ezzel szemben erősebb, vállasabb, szeme kék, haja sötétszőke ellentétben az enyémmel, amit az úristen zöldesbarnára színezett.
– A bútorok? – kérdezte nagyanyám.
– Azok is megjöttek. Kicsit megkarcolva, de itt vannak. Állítólag még ma vagy legkésőbb holnap kihozzák.
– Te hogy utaztál? – kérdezte dédapám.
– Hol két, hol négy lábon – rogyott édesanyám egy csicsés fotelbe. – Van egy kis kávétok?
Másnap gyönyörű, napsütötte időre ébredtünk.
– Gyere, sétáljunk egyet a városban! – javasolta Albi reggeli után sietve.
– Már megint? – dohogott najma, mármint a nagyanyánk. – Nem tudom, mikor fogom megélni, hogy ne csavarogj mindennap valahol. Aztán fél egyre itthon legyetek, különben nem kaptok ebédet.
Boldogan rohantunk a főutcára, mely mindössze öt percre kígyózott a házunktól.
(Folytatjuk)

Pusztai Péter rajza