Önéletrajzi dokumentumregény

A főutcán bolt hátán bolt sorjázott, és ez, mit mondjak, borzasztóan tetszett nekem. Akadt itt cukrászda, restaurant [román: vendéglő], órás, varroda, alimentară [román: közért], hentesüzlet, még ha egyik másik üresen is tátongott. De hát, ne feledjük, nemrég még itt is ugyanolyan háború dúlt, mint mindenütt szerte a világban. A város egyébiránt három építészeti egységre tagolódott. Az alsó szinten terült el a Kolónia, középen a főutca, legfelül pedig a Kálvária lakónegyed, köröskörül dombok és a Paring hegység a maga 2519 m magas csúcsával. Külön egységet alkotott a Malea utca, ez az ugyancsak népes útszakasz, melyen végigsétálva egyenest a Déli-Kárpátok előbb említett részébe juthattunk. Szóval volt itt bőven látni- és felfedeznivaló, az bizonyos – felejtettem szememet a hófödte csúcsokon.

Házunk a Calea Romană utcában

– Gyere, nézzük meg, mi játszik jövő héten a moziban! – húzott Albi magával.
A városka mozija és színháza, mert az is volt ám Petrozsényban, az egykori Munkáskaszinó épületében üzemelt, méghozzá mindkettő ugyanabban a helyiségben. Ezt úgy oldották meg, hogy minden vetítés előtt leengedtek a színpadon egy jókora vetítővásznat, és kezdődhetett az előadás. Színházi közvetítések alkalmával visszahúzták, és a mozitér újból színházteremmé alakult. A nézőket a játéktermen keresztül eresztették a szabadba. Ja, ja, de milyen játéktermen! Én ugyan csak kétszer mentem át rajta egy-egy petrozsényi vizit alkalmával, de azóta sem felejtettem el, annyira megigézett a magas, impozáns mennyezet, pazar csillárok, hatalmas tükrök, elegáns fotelek. Igazi úri kaszinó volt, bár valaha, még az 1880-as években Munkáskaszinó néven funkcionált. Vajon, ha ez ilyen, milyen lehet a Magas Rangú Hivatalnokok Kaszinója, amiről szintén sokat hallottam, csupán belülről nem láttam még… mostanig. Sebaj, egyszer erre is sor kerül. A Munkáskaszinóval szemben húzódott a 46 kabinos Városi Közfürdő. Persze itt sem jártam még, sőt, semmiféle fürdőben, ezért nagy kedvem lett volna ott hely­ben kipróbálni. Csak hát ehhez pénz kellett, nekem meg nem volt, úgyhogy akár vissza is fordulhatnánk – gondoltam savanyúan.
– Messze van még az a Kaszinó?
– Már meg is érkeztünk – viharzott Albi a plakátokhoz, képekhez. – Hurrá, csupa háborús film. Imádom a háborús filmeket.
– Én is.– Te? Aztán hány ilyen filmet láttál már, öregem?
– Kettőt.
– Ilyen sokat? – nevetett gúnyosan. – Crucişătorul PK 8: A PK 8 cirkáló – silabizálta a címeket. – Ezt már láttam, de mit számít? Megnézem még egyszer.
– Te ilyen sokat jársz moziba? – irigykedtem a bátyámra.

(Folytatjuk)