A harctéren átvonuló vasútvonalak a hadiszerencse változásával majd az egyik, majd pedig a másik hadakozó fél kezében vannak. A csapatok és hadianyagok szállítása céljából a harcvonal mögött levő vasúti vonalak néha megbecsülhetetlenül nagy szolgálatot tesznek, természetes tehát, hogy a vasutak birtokáért néha hetekig tartó, kemény tusák folynak. Fontos körülmény az is, hogy a vasúti közlekedő vonalak, töltések és sok helyütt a vasút mellett húzódó országutak az előnyomulásnak biztos és kényelmes útjai és akinek kezébe jutnak, az fokozott reménységgel nézhet a diadal elé. Sokszor gőzmozdonyon vagy vasúti hajtányon (dreszinán) küldik előre a felderítő őrsöket, amelyek az ellenséges állások felé haladó vasúti síneket addig használják, amíg közvetlen veszély nélkül tehetik.
Megesik azonban, hogy az ellenség előretolt csapatainak vagy a legközelebbi állásoknak megtámadására és a vasúti vonal környékén álló csapatok erejének kikémlelésére van szükség. Erre a célra az úgynevezett »páncélosvonatot« használják.
A neve is mutatja, hogy páncélosfalú kocsikból állítják össze, amelyeket ugyancsak páncélozott mozdony vontat. A kocsik oldalán és tetején csapóajtók vannak katonák beszállására és messziről nem is látható nyilások, amelyek mögül messzelátóval kémlelik a vidéket, vagy géppuskával, esetleg kézifegyverrel lőnek az ellenségre. A mozdony szerkezete olyan, hogy a füstjét alul vezetik el, nehogy messziről felhívja magára az ellenség figyelmét. A kerekei szinte zajtalanul haladnak, úgy hogy például az éj sötétjében nem egyszer az ellenséges rajvonalak közé juthat anélkül, hogy észrevennék.
Az újkori háború egyik csodája az ilyen mozgó erőd: a páncélosvonat. Mozdulataiban gyors, a tüzelésnek még sincs teljesen szabadon kiszolgáltatva, a támadásra épp úgy mint a védelemre rengeteg lehetőséget nyújt. Hogy néhány vaspáncéllal ellátott vasúti kocsi vakmerő vezetéssel mire képes, azt egyik páncélosvonatunk hadi útjai mutatják.
Októbertől november közepéig járt ez a páncélosvonat a galíciai Szan-folyó vidékén és nem volt nap ezekben a mozgalmas hetekben, mikor nem hozott hasznot a mi csapatainknak és veszélyt az oroszok csapataira. Majd munkásokat és anyagot vitt a Szan partjának erődítési munkálataihoz; majd sebesülteket szállított vissza a hadtápláló-állomásokra, vagy élelemmel látta el a hiányt szenvedő hadosztályokat.
Amidőn Nadbrzezíe községet 1914. november 3-án kiürítették, őrt állt, sötét, megvasalt tagjai bástyák gyanánt fenyegették az ellenséget, réseiből géppuskák szórtak tüzet. Mozdulatlanul állt mindaddig, míg az utolsó ember és az utolsó kocsi el nem mentek. De az oroszok tévedtek, ha azt hitték, hogy a páncélvonat is követni fogja a többit. Bátor vezetőjének parancsára, nem törődve a felszakított sínek veszedelmével, hirtelen előrerobogott. A vasút mentén orosz lovas csapat tartott pihenőt, nincs idejük rendezkedni: a felriadt lovasokat puskák és gépfegyverek tüze pusztítja. Javarészük holtan maradt a földön, a többi fejvesztve menekült szerte-széjjel. Mire az orosz tüzérség a páncélosvonat ellen felkészült, már késő volt; lassan, lövést lövéssel viszonozva jött vissza a síneken a szerencsésen sikerült meglepetés után a mozgó erőd.
Az oroszok azonban halált esküdtek a veszedelmes fekete szörnyeteg ellen. Már a következő éjszakán, november 5-én, midőn a páncélosvonat a sínek és a vasúti állomás őrzésére Sotownál őrt állt, rajta akartak ütni. Két század lovasság tört ki az átláthatatlan erdős terepen, a sötétben leszálltak a lóról és indián módra kúsztak közelünkbe, hogy a síneket felrobbantsák. A páncélosvonat népe éber figyelemmel várt rájuk. A kozákok csak annyit láthattak, hogy a kazánban pihen a tűz és a védők csendes nyugalomban nyugodnak. Az acélvárban azonban mindenki a helyén volt. A figyelőréseken jól láttak mindent, csak azt akarták, hogy az oroszok egészen közelükbe menjenek. Már csak álig száz méter távolságra vannak, midőn az alvó szörnyeteg hirtelen száz torokból kezd tüzet okádni; tucatszámra hullnak el az előrekúszó oroszok a géppuskák golyózáporában: a fényvetőgépek élesen világítják meg a harcteret. Alighogy a lovasszázadot megsemmisítette, a páncélosvonat hirtelen teljes gőzzel előrerobog és visszaveri a támadásra készülő orosz gyalogságot. Futva menekül az ellenség az erdőbe, negyven embert, akik szabad terepen mutatkoztak, a gépfegyverek elsepernek; aztán kioltott lámpással a páncélosvonat visszamegy.
Az éjszakai munkát másnap megismétlik. Délelőtt a vonat hirtelen keresztülszáguld az ellenséges osztagokon egészen Tarnobrzeg-ig; egy ellenséges lovasszázad 100 méter távolságban lovagol mellette, ezt géppuskával összelövöldözi és az előretörő ellenség elővédjét visszaveri. Most a távolból a tüzérség veszett ágyúzást kezdett a gyilkos ellenfélre, de csak kevés srapnel talál és ezek is eredménytelenül pattannak le a vaspáncélokról.
A páncélosvonat sértetlenül tért vissza és a következő napokon több helység kiürítését fedezte. Tüzelésének védelme alatt robbantották fel árkászaink mögötte a síneket, hogy az oroszok utánunk való nyomulását megakasszák. Csak lépésről-lépésre vonult vissza a robogva is tüzelő acélvár, amely jelenlétével az ellenséget jó ideig távoltartotta és egyúttal mint felderítő, fontos jelentéseket hozott az előnyomuló ellenségről.
A magyar–osztrák és német hadseregnek több páncélosvonata van: mindegyik nagy szolgálatokat tett a harctéren küzdő csapatainknak.

Angol páncélvonat megtámadása Dél-Afrikában (1914)

[Forrás: Vasárnapi könyv, 1915. Második félév, 3. füzet]