A villamos átfestésének a motívuma Kányádi Sándor 1992-es keltezésű kupléjában jelenik meg először . Akkoriban még éppen vörösen döcögött holtvágányra, “kalauz és vezető” nélkül, de a költő szerint a pemzlik és a pamacsok már szorgalmasan munkához láttak, minekutána ” tülekedünk egymásnak esve /ha jön a volt-már villamos /sárgára avagy zöldre festve /tülekedünk egymásnak esve /ha jön a volt-már villamos “

Ha jön a volt-már villamos…Azon a nyáron, amikor Kányádi a kupléját írta, egy nemzetközi újságíró csoporttal a frissében egyesített Németországot jártuk. Még a két moszkvai kollégánkat is meglepte az a testvéri összeborulás, ahogy őket, a tegnapi megszállókat most már szinte felszabadítóként üdvözölték. Soha sem tudom elfelejteni, el is meséltem itthon jónéhányszor, ahogy a brandenburgi önkormányzat munkaügyi főelőadója ífjúkori emlékeitől könnyes szemmel ölelgette őket : ”Daragije druzja, hát én nálatok voltam hadifogoly !”

Biztosan Gorbacsovnak köszönhető ez a nagy barátság, fordultam az orosz kollégákhoz,mire ők szinte egyszerre biggyesztették le az ajkuk. ”Gorbacsov, de hát ki ő? Aki tönkretett minket, aki hagyta, hogy széthulljon az ország!”

Abban az esztendőben, amikor Berlin után Drezdában is jártunk, a moszkvai KGB akadémia egykori reményteljes növendéke, Vlagyimir Putyin már nem volt a helyi (szovjet-NDK) Barátság Házának az igazgatója, és még nem volt a Jelcin alatt átkeresztelt orosz titkosszolgálat birodalmi főnöke sem. De a vodk-a és whiskybarát Gorbacsov-utód szeme már akkoriban megakadhatott Vlagyimir Vlagyimirovics fekete dzsudóövén és egész russzko-macsós megjelenésén, mert 1999 augusztusában, amikor váratlanul alája tolta a miniszterelnöki széket, ezekkel a szavakkal ajánlotta őt novaja Rosszija százmilliós lakóinak a figyelmébe: “Most elhatároztam, hogy megnevezem azt a személyt, aki véleményem szerint képes konszolidálni a társadalmat”- és a birodalom legelső titkosszolgájának a nevét említette.

Miniszterelnök ? Az semmi, mondhatnánk utólag. Akkoriban még csak Borisz Jelcin tudta, titkolta persze egyelőre, hogy a bársonyszéket Putyin alatt csupán párhónapos ugródeszkának szánja. Mert , mielőtt még szilveszter éjszakáján még egyszer, és amúgy istenigazában kirúgna a hámból, a saját államelnöki titulusát is Putyinra testálja át. És csak az áttestáláskor (vagy még akkor sem ) lehetett megsejteni,ami azóta bőven beigazolódott. Hogy az augusztusi beajánlással tulajdonképpen a programját jelölte ki a Kreml új cárjának .

Jelcin ugyan még csak társadalmi konszolidációt mondott, de ennél jóval messzebbre, a hajdani orosz birodalom helyreállítására célzott.

Ami pedig utána történt ( a NATO és az EU keleti bővítésének a következetes ellenzése, a Fekete-tenger menti “befagyott” konfliktusok felmelegítése Transznisztriában, Csecsenföldön vagy Grúziában, a nyugati mentalitás többszöri kivesézése), az most, a Krím-félsziget ukmukkfukk bekebelezése után világos és áttekinthető restaurációs stratégiaként világosodik meg. Amit persze, ki-ki a saját helyzetétől és nézőpontjától függően értelmezhet.

Az egykori Szovjetunió “elcsángált” népei-nemzetei most a nyakukon érezhetik: dühöng a a tavasz, felébredt az orosz medve.

Európa népei pedig, ők is nagyon könnyen villamos csöngetésére ébredhetnek. Amiből húsz évvel ezelőtt valamit Kányádi Sándor is megsejthetett. A Kuplé a vörös villamosról legvégén felteszi a kérdést: “de holtvágányra döcögött-e /vajon a veres villamos /eljárt-e az idő fölötte /és holtvágányra döcögött-e / vajon a veres villamos //s nem lesz-é vajon visszatérte…”
Kányádi kérdését tévesen éreztük költőinek, erre csak mostanában tudtunk rádöbbenni.
És arra is, hogy a volt-már villamos az ablakunk alatt csöngethet újra. No, nem vörösen, mint egykor, de mondjuk, a mostanában divatosabb kék-fehér orosy zászlószínekre átpingálva.
És feldíszítve, a kocsik oldalain, hatalmas GAZPROM-reklámokkal .