Állványon az elkezdett vászon. Kérdőjellel állok a befejezetlen MŰ előtt. Talán befejezetlen marad. Győzelmi vállalkozás lenne a folytatása, de ehhez csak egy keskeny folyosón juthatok el. Panaszkodhatok, dacolhatok…, egyre megy. A csend romantikájába csöppentem. A kérdőjelek megpecsételik a kép alakulását. Az út nehéz, mintha ellenszélbe kerültem volna. Megjelennek a vigasztaló szavak is. A helyzeten átsegít a gondolat, hogy ideiglenesen vagyok e földön. Az ideiglenesség – ugyanakkor – felelősséggel jár, mivel magával hordozza a terheket is. A nehéz kibírás hullámai összecsapnak fejem fölött, de lelkemet a reménység vize öntözi. Álarc mögé nem rejtőzöm, és elhárítok mindenféle fondorlatos mellébeszélést. Bátor leszek a kimondásban.

Könnyez az ég, mossa vérem. Parton innen maradok. Az egyszemélyes kocsimmal körbe utazom az ábránd csillogó tavát. Őrséget állok a leselkedő veszedelmekkel szemben. Versenyre kelek a győzedelemért, és sikerül, mert segítségül hívtam a HAJNALT, a NAPOT, a CSILLAGOKAT. Magukon hordozzák az örömet. Elül a lárma, megszűnik a csörtetés, s a kérdőjelek helyett, csak pontok maradnak, sok- sok, apró pont…

(2014. március 25. )

Forrás: Vár-Lak