Kikapcsolom a rádiót.
„Eloltom a rádiót” — mondom magamban, s mintha ez közelebb állna az igazsághoz. Hirtelen látni vélem az ihlet medrét, mint egy üres tejeskannát. Vagy más hasonlattal élve: léghajóm kosara hirtelen megemelkedik, mintha kiszórtam volna valamennyi homokot belőle. De ez még nem ihlet. Mintha a tárgylencse alatti lelet sebessége megsokszorozódna a nagyító alatt: a mikroszkópból ki-kifut az amőba.
Így várakozom a versre, míg összejön valamicske próza.

Budapest, 2014. III. 27.

1. B.Tomos Hajnal:
   2014. március 28. 11:51

   Aztán, miközben várakozol a prózára,visszajön a függőség.Igy ismét be kell kapcsolnod a (kinai)rádiót. (szmájli)

2. Keszthelyi György:
   2014. március 28. 15:22

   Két csipetnyi ecet, egy nagy kannányi só, paradicsomszószba olvasztott dió.
   Főni hagyjuk kén- vagy sósavban,
   majd egy kis reszelék,
   szappan. (lúgos, hát semlegesíti a savat)-
   pár óra múlva szervírozzuk kapunkon a gyászjelentést.