Becsszóra mondom, én mindig tank szerettem volna lenni, vagy ácsceruza. Ezek nem jöttek össze, így hát kényszerűségből jelenleg (is) Zsidó Ferenc vagyok. De ha összejönne – bár egy nyúlfaroknyi farsangocska idejére –, hogy igen, igen, hadd mondjam ki, hogy végre, végre, ácsceruza legyek, annak veszettül örülnék.

Gon­dol­ta­tok va­la­ha arra, mi­lyen jó egy ácsce­ruzának? Legtöbbször föl van tűzve fül mellé, hetykén, és tu­dom, ha az lennék, en­gem is ott vi­sel­ne a Mes­ter. Igen, így, nagy­betűvel. Így, Zsidó Fe­rencként is na­gyon tisz­te­lem a mes­te­re­ket, de ha ácsce­ru­za lennék, még job­ban tisz­telném. Ami­kor le­kap­na a füle mellől, be­jelölni, hogy azt mond­ja, itt hat­van, itt kétujj­nyit még ráha­gyunk, ak­kor én lennék a leg­bol­do­gabb, mert csupán én és a mes­ter tudnánk, hogy mi hat­van, s mire kell még kétujj­nyit ráhagy­ni. Ez az iga­zi misztérium! S ahogy elkészül. Igen, például a ház. Vagy a tyúkket­rec. Nem, a tyúkket­rec csak ritkán. De például a csűr na­gyon. Sza­rufák egymásra, a bevágást pon­to­san kell ki­jelölni. Oda­fi­gye­lek ren­de­sen. Raj­tam múlik min­den. Vagy­is majd­nem. S ez olyan jó. Olyan férfi­as. A férfi­ak, vagy­is az ácsce­ruzák sze­ret­nek ko­moly, kre­atív dol­go­kat művel­ni. És én ácsce­ru­zaként na­gyon férfi­as lennék. Ma­ra­dandó. És tu­dom, ha­von­ta egy­szer újra­he­gyeznének. Vagy talán kétszer is. Mi­cso­da gyönyör! For­ma és tar­ta­lom tökéle­tes egymásra találása. Min­den he­gyezés egy kis újjászületés. De­hogy kis! Kre­a­ti­vitás, újjászületés: ez az ácsce­ru­za élete. Ugye, most már érti­tek, miért vágyom annyi­ra azzá válni?
Csak egy a bibi: egye­sek, akik nem is érdem­lik meg a mes­ter ti­tu­lust, min­denféle ma­gon kelt, jött­ment, sen­kiházi al­jas(s)ágok nemtörődöm pri­mitívséggel ácsplajbásznak ne­vez­nek. Van pofájuk! Ez­zel aztán el­ron­ta­nak min­dent. Hát ezért van, az ettől való félel­mem­ben, hogy be­le­nyug­szom zsidófe­riségem­be, és nem te­szek meg min­dent, hogy tény­leg örökre ácsce­ruzává (nem plajbásszá!) válhas­sak.

Forrás: eirodalom.ro

1. Gergely:
   2014. március 31. 14:56

   Van Zsidó Ferencnek egy könyve, amelyikben nyugat-európai portyázását írja le, talán Austóstoppal Európában a címe. Nos, a minap Amsterdamban járva az a könyv jutott eszembe, illetve õ, Ferenc, még ha más körülmények között is laktam, mint õ, és a söröm sem hippik között ittam meg. De rá gondoltam, úgyhogy mégis jobb Zsidó Ferencnek lenni, mint egy ácsceruzának… A tankról nem is beszélve…

2. B.Tomos Hajnal:
   2014. március 31. 16:01

   A baj csak ott van,hogy minél többet hegyeznének annál inkább fogynál,mig végül volt-nincs ácsceruza.Hát lehet ezt újjászületésnek nevezni? Inkább maradj meg Zsidó Ferencnek,én is csak ezt mondhatom.