Hegyek között járok, hajt az éj királya.
A szakadék felől moraj hallatszik. Dörmög a görgeteg. Meddig a remény?
Nem hagyhatom helyem, foltos lesz a táj.
Megfogtak a hangok: magasak, mélyek. Megfogtak a színek: melegek, hidegek.
Színekkel frissítem a katedrális szürke falait.
Zeng a dal, ébred a világ. A nyomjelző utat belepte a moha.

*
Rava völgyében sivár az élet, hallom a jajkiáltást, a hívó szót.
A megbocsátás küszöbén, térben és időben, megtérek terhemmel.
Görögtüzet gyújtok Jóbérc-hegy csúcsán, fényénél keresem a tündérvilág csodafa koronáját.
A csúcson madarak dalolnak, a vőlgyben bogáncsot tördelő kezek simogatját égő arcomat.
A kobalt-égbolt küldi üzenetét: lesz még csillogás és gyöngyszem a ravai házakon.
Elindulok az emelkedőn, hogy a sorskereszt alatt tovább hangszereljem a szépet.

Kedei Zoltán rajza