A posta

A posta, a nehezen várt posta, amely itt új reményt öntött, vagy a reménytelenségbe dobott, volt életünk egyik legnagyobb problémája. Ha nem jöttek levelek, gyötörtük Bulinszkyt.
— Hazulról hiába írnak, a cenzúránál elkallódik minden.
— Senkinek sem érdeke, hogy az önök leveleit megtartsa. Csak lusták és nem rakják össze, inkább elhajigálják. Menjenek be a cenzúrára hárman, négyen és nézzék át a nem kézbesíthető levelezőlapokat, hátha találnak néhányat.

Az első lap, amely a küldöttek kezébe került, Bolyaié volt. Orvos, akit a táborban nem szerettek, mert minden komoly vizsgálat nélkül küldte be a betegeket a nyári kórházba. A Ljetni Gospitalnak minden nap veszettebb volt a híre, különösen amióta Sommert fülgyulladással bevitték és egy olyan ágyba akarták fektetni, melynek lepedőjén és takaróján még nem alvadt meg a vér. Előző gazdája alig egy órája halt meg vér hasban. Az anyja írt Bolyainak.

— A feleséged megcsal, nem is egy emberrel, hanem mindig mással. Aki a harctérről idehaza van, az nála mászkál be az ablakon. Nyílt levelezőlap. Négy ember olvasta. Hiába, a hadifogságban nincs diszkréció. Azon törték a fejüket, átadják-e Bolyainak a levelezőlapot. Elhatározták, hogy a táborparancsnokhoz fordulnak.
A táborparancsnok bizalmas tisztigyűlést hívott egybe, amelyen jelen volt Bolyainak minden ellensége. A tisztigyűlés akként határozott, hogy a Bolyai-féle levelet megsemmisíti.

A másik postatörténet már nem végződött ilyen egyszerűen, mert a levelezőlapot nem lehetett elsikkaszani. Bernadoty fess, magas, elegáns porosz tiszt. Soha a feleségéről nem beszélt. Az éjjeliszekrényén két fénykép volt egymás mellett. A hároméves gyereke és a lova. Imádta a gyereket és imádta a lovat. A feleségéről már sohasem kérdeztünk, mert a kérdésünkre úgysem válaszolt.
— A gyerek.
— A lovam.
Boldogan vette át a kártyát.
A levelezőlapot a jószágigazgató írta:
— A gyereket agyonrúgta a ló.

Forrás: Fábián Béla:  6 ló – 40 ember. Hadifogoly feljegyzések. Aetheneum, Budapest, 1929