Plugor Sándor és Szilágyi Domokos közös művével, az Öregek könyvé-vel ünnepelte a Balassi Intézet Bukaresti Magyar Intézete a Magyar kultúra napját. A Szilágyi Domokos Öregek könyvéből készült monodrámát Harsányi Attila miskolci színművész adta elő, a Plugor Sándor rajzaiból készült kiállítást a grafikus özvegye, Miklóssy Mária nyitotta meg, aki Nagy Máriával, Szilágyi Domokos utolsó élettársával emlékezett a két kiemelkedő személyiségre.

– Hogyan született meg az Öregek könyve, Szilágyi Domokos utolsó, életében összeállított, de már posztumusz megjelent kötete?
– [Nagy Mária:] Sok vita volt, hogy mi érdekesebb, nem lehet értékítéletet mondani, hogy melyik jobb: a könyv vagy a rajzok. Ezek teljesen egyértékűek. Ezek a Plugor Sándor-rajzok már nagyon rég, 1964—65-től már Szisznél (sz. m. Szilágyi Domokos) voltak. Rakosgatás közben kerültek a kezébe a Pö.Sö.- (sz. m. Plugor Sándor) rajzok és akkor mondta, hogy ebből ő könyvet akar csinálni, de erre később került sor. 1976 tavaszán, amikor Szisz a marosvásárhelyi klinikán volt, ott írta meg a verset. Az első megjelenés azonnal Kolozsvárra történt visszatérte után volt az Utunkban és a kiadó is ráharapott. A rajzokban és a szövegben csak a téma azonos, ugyanazokat a mély emberi érzéseket mutatják meg. Az, hogy melyik kép milyen szövegrészhez kerül, teljesen spontán volt. Amikor le kellett adni a nyomdának a rajzokat, kiterítettük a szobában a negyven valahány rajzot és Szisz válogatta ki őket. A könyv megtervezése Bálint Lajos érdeme.

– Újraolvasva az Öregek könyvét, mintha Szilágyi Domokos készült volna a halálra…
– [Nagy Mária:] A halál és az elmúlás motívuma, a törékenység végig jelen volt költészetében. Az Öregek könyvében nincs semmi tragikus. Az ember, mikor közeledik a halálhoz, felteszi a kérdést, hogy én elmúlok, de mi lesz a világgal. Furcsa dolgok fordulhatnak meg az ember agyában, amikor ezzel a gondolattal játszik. Nekünk, a jövő nemzedéknek maradt meg a világ és jól kell sáfárkodni azzal, ami ránk hagyatott.

– Hogyan látja a könyv keletkezését Plugor Sándor özvegye?
– [Miklóssy Mária:] Azt hiszem, hogy az Öregek könyve egy sikersorozat volt. Nem is csoda, hiszen Szilágyi Domokos a legjobb költőnk volt az elmúlt ötven évben, legalábbis Erdélyben, vagyis a mi kis világunkban. Én úgy érzem, hogy Plugor Sándor is az egyik legnagyobb művésze Erdélynek. Plugor Sándornak nem az volt a célja, hogy a népi szokásokat rajzolja meg, vagy a székely ruhát, hanem a kollektivizálás minden nehézségét átélő kökösi székely embernek a belső világát, annak minden groteszkségével együtt.

– Hogyan találkoztak a rajzok a verssel?
– [Miklóssy Mária:] Ezek a rajzok nem illusztrációk. Ezeket a saját világának a megformázásáért rajzolta. Többször járt nálunk Szilágyi Domokos, akkor még Brassóban laktunk. Sándor a műteremben kiállította a rajzokat és megmutatta Szilágyi Domokosnak, aki egy hiperintelligens valaki volt, tudta mi a művészet, nem csak a zenéhez értett, a képzőművészetet is megértette, hogy hol igaz. Azt mondta, Sándor, ezek a rajzok csodálatosak. Nem tudom kinek volt az ötlete, hogy írjanak könyvet, de azt tudom, hogy tíz évig tartott ez a párbeszéd közöttük. Nem voltak beszédesek, egy-egy szóból megértették egymást. Végül Szilágyi Domokos választotta ki azt a 20 rajzot, ami bekerült a kötetbe, ami pár héttel halála után jelent meg. Az Öregek könyvének mindkét kiadását azonnal elkapkodták, pedig pár száz példányban jelent meg.

Rendhagyó módon, monodráma formájában vitte színre az Öregek könyvét Harsányi Attila miskolci színművész.
– Mi jelentett kihívást az előadónak?
– [Harsányi Attila:] A téma nehézsége. Én egy 40 éves ember vagyok, foglalkozni a halállal, az elmúlással vagy az ehhez közeli hangulattal, érzelemmel nehéz dolog. Olyan ember vagyok, aki megpróbálom a gyökeréig átérezni azt, amit a költő óhajtana. Hónapokon keresztül olvasgattam a költeményt, a képek miatt szép lassan megragadt a fejemben az egész szöveg, nem siettem vele, azt gondoltam, hogy az öregek is nagyon lassan mennek és a szöveget is így kell valahogy megemészteni. Egy adott pillanatban az idegösszeomlás szélén voltam, kórházba kerültem és ott, több órás hallgatás után egyszer csak mondani kezdtem „Mi örömöt tartogat még a földi élet?” és egyszerűen meglett az egésznek a hozzám közelisége. Az, hogy minden ember hogyan próbálkozik ezt elmondani, mindenkinek magánügye. Nekem magánügyem lett ez a szöveg. Az elmúlás hozzátartozik az élethez, nem lehet egyfolytában azzal foglalkoznunk, hogy egyszer véget ér, hanem igenis, a pillanatokat nagyon meg kell élni, ahogyan a legvégén mondja Szilágyi Domokos, hogy ne kozmáljon oda az életünk, tehát tegyünk meg mindent a másikért.

– Hogyan találkozott a rendező, Mihaela Panainte Szilágyi Domokos Öregek könyvével?
– [Mihaela Panainte:] Számomra élettapasztalat. Elõször Plugor Sándor rajzaival találkoztam, majd megtudtam, hogy ezekre írta Szilágyi Domokos a költeményét. Én nem tudok magyarul, ezért megkértem egy magyar személyt, hogy olvassa fel nekem ezt a verset. Zenei alapképzettségem van, a sorok zeneiségébõl éreztem ki, hogy milyen nagy költő. Azonnal megéreztem a soraiban rejlő erőt és négy-öt hónapig, vagy még hosszabb ideig is kerestem a fordítót, aki hozzá mer nyúlni Szilágyi Domokos verséhez, és át tudja ültetni románra. Hallottam a bukaresti Paul Drumaruról, aki már fordított Szilágyi Domokost. Beszélgettem vele, de nem tudta vállalni, mert sok volt a munkája. Ő javasolta László Noémi kolozsvári költőt, aki 7-8 hónapot dolgozott a szövegen. A fordítás jelenlegi formáját munkapéldánynak tartja, nincs teljesen megelégedve vele, kiadás előtt tovább csiszolná a sorokat. Természetesen, vannak kiadási terveink, amennyiben partnereket is találunk a projektünkhöz. Szilágyi Domokos kétnyelvű Öregek könyvét szeretnénk kiadni Plugor Sándor rajzaival együtt. Véleményem szerint a román közönség rengeteget nyerne azzal, ha olvashatná Szilágyi Domokost. Tudom, hogy jelentek meg fordítások, de nem nagy számban. Az Öregek könyve viszont megváltoztathatja az életedet, velem is ezt tette.

Lejegyezte: Forró László

Forrás: Bukaresti Magyar Élet, 2014 március