Lászlóffy Csaba írásai

Lászlóffy Csaba: Ars poetika
(Ünnepnap Európában)

Költő vagyok? Kit érdekelne?
Az ember rég nem önmaga,
ha még annyit sem ér az elme,
mint bár a valuta szaga.

Hittük mindig: a humanizmus
humusz alól is feltör a
fényre. (Belzebub vár vagy Krisztus!
– mind közönséges mágia.)

Szemünket elfedte a hályog;
illúzió a hit s remény,
eltűnt időkben botorkálók:
s ha bűnként húz le, nem erény.

Európa, gyilkos hecc s métely;
hány hulla/dék/gödröt koholt.
Bomlott agyat riaszt a kétely:
az értelem csak szolga volt!

Hajlott rémítő kard s hazugság
előtt – kérdés, most mit akar,
igazat vagy valódit? Tudván,
a küzdelem mocskot takar.

Stábok, spiclik – kicsi/nagy banda,
zabálnak és ürítenek.
Habzó történelmi halandzsa
határolná be létedet.

Megzápult próféták, varangyok,
szókészletük másfél arasz;
meg se kell húzni a harangot,
mind saját magára szavaz.

Keserves munka volt idáig
eljutni. Ma övék a lét.
A tökély korának, úgy látszik,
fújtak megint – romlás a tét.

Valami kortalan világít,
a szellem árnyékban marad.
Valamit elsodor egy másik,
vak kannibál-gén indulat.

Szolgálatos tábornok hangja:
„Hatalmam van felettetek!”
– üvölt (elefántból lett hangya),
s fölindulnak a vesztesek.

Világ mészárszéke ma zárva.
(A nyelvedet le ne harapd.)
Mindig lesz böllér; s nagy az ára,
hogyha az áldozat te vagy.

 A ragadozóra váró ihlet

A sok kacat, aszott zsiger,
szobanövény a gondolat,
megrozsdásodik a siker
is tőle. Völgy felé tolat,
akit a zuhanásiszony
hőköltet, ha magaslatot
lát még. Mirigylevet iszom ­-
langyos. Csukd be az ablakot.

A költő áll. Viaszfehér.
Még sistereg a múlt belül,
de szétfolyatva szó, s a vér
ablakon túlra menekül.
Ki se kell nézned, héja csap
le életedre. Igazítsd
indulatod ahhoz. E lap
hazudik. Mondd az igazit.
Széljegyzet A félelem halmazállapotához*

Ha nincs gyógyulás: pillanatnyilag
méltatlanul itt (!) – vagy vállalva inkább
a továbbélés veszélyét, a küszöbön
túli világ kihívásait? Mindenképpen
nevetséges utóélet: anakronisztikus.
Jegeces szárnyak, a holló árnyéka is
deres, és végképp elúszik a semmibe
a Nobel-díjnál elérhetetlenebb szív-
koszorú. A dermedtség el ne zárja az
agysejteket; az emlékezet múlhatatlanul
(mindkét irányba) kiutat keres.
Miért pont itt éltem le az életemet? –
fanatikus elmék, felfújtpuding-
sorsok, bár fáradékony géneké;
vicsorgó éhük persze hajthatatlan.

Hány nemzedéken múlhat még vajon, míg
a szabadulás várt esélye –: egy
újabb hazugságciklus földereng?

* L. Cs.-nek a diktatúráról szóló regénye

Közeledik április 11-e, a Magyar Költészet Napja és nagy költőelődünk, József Attila születésnapja.

Kérésünk: írjanak, küldjenek olyan verseket, melyek József Attila sajátos stílusát, világlátását tükrözik, s egyúttal aktuális gondolatokban gyökereznek. A születendő költemények mottója/vezérfonala a mindenki által közismert “Ars poetica” két sora:

“Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!”

Az alkotásokat a beérkezés sorrendjében közöljük a kafe.hhrf.org honoldalon.

1. Keszthelyi György:
   2014. április 9. 16:04

   Lászlóffy Csaba agyat, képzeletet, szívet, lelket próbára tevő, tükör elé állító „vallomásait” most is, mint mindig, különös érdeklődéssel ovasom.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ