Önéletrajzi dokumentumregény

Kevesebb áhítattal, mint Gizinél, azért a megfelelő tisztelettel közeledtem nagyanyám albérlőihez is. Mint már korábban említettem, építtetett a dédapám négy kamrát az udvarban. Nagyanyám utóbb mindegyiket átalakíttatta, berendezte, majd kiadta albérletbe.Lakott itt már sofőr, nyugdíjas, útépítő, zsidó, muzsikus cigány és mindenekelőtt székelyföldi leányok, akik Petrozsényba jöttek szerencsét próbálni. Ez utóbbiaknak csaptam én a szelet a magam módján visszafogottan, szerényen. Míg Sârbuékhoz jártam, ügyet sem vetettem a lányokra. Ahogy vé­ge lett a románcnak, valahogy minden szép csajba belepistultam, akire csak ránéztem. Margit. Ő mosogatólányként dolgozott a főutcai Minerul (a bányász) lokálban. Középtermetű, korához képest elég fejletlen, de finom arcú, szőke leány volt. Ha az emlékezetem nem csal, hozzá írtam a következő verset is.

Hervadás van kinn a réten…

Hervadás van kinn a réten,
Szőke kislány rabja lettem,
Rabja lettem, ő meg uram,
Hej, keserves életem van!

Szőke kislány kérve kérlek,
Ne nézz reám, süsd le szemed,
Mert szerelmednek lángsugára
Feljuttat a bitófára.

S csókos szádnak édes íze
Vajon kárhozatba visz-e?
De hisz úgyse szeretsz te már,
Haljak meg csak, haljak meg hát!

A leány Róza néninek, egy igen-igen öreg néninek volt az albérlője, így én mint a tulajdonos fia bármikor bekopoghattam hozzájuk. Az öregasszony rendszerint szendergett vagy olvasott. Mi beszélgettünk. Melyik faluból származol, molesztálnak-e a Minerulban a vendégek, szoktál-e járni moziba? – kérdezgettem főleg én Margitkát, mert ő inkább csak válaszolgatott. Közelebb kerülvén a szöszihez fokozatosan felbátorodtam. Bár különösebben nem izgatott, el­határoztam, hogy nála vesztem el az ártatlanságom. Ekkor voltam tizenhat esztendős, női lélekhez értő (legalábbis én azt hittem), de amúgy tapasztalatlan siheder. Évekkel ezelőtt kikezdtem ugyan egy székely kislánnyal, de még csak nyolc vagy kilenc éves lehetett, én négy-öt évvel idősebb, úgyhogy nem nehéz kitalálni, mit tehettünk mi egymással. Albérlőnk lévén gyakran meglátogattam a kiscsajszit, játszottam vele, ugrattam. Borzasztóan élveztem, hogy, amikor sírást mímeltem, mindig megsimogatott, és sokszor bizony velem együtt rítt.
– Nem volna kedved papást-mamást játszani? – kérdeztem tőle egy alkalommal.
– Az milyen?
– Megmutassam?
– Mutassad!
Miután csak ketten voltunk a kecóban – szülei éppen dolgoztak – gyorsan levetkőztettem, kivettem a bögyörőm, hozzáérintettem a puncijához, és elkezdtem döfködni. De hát nem állt fel, és a nunija is olyan szűk volt, hogy többé sosem nyúltam a pipihez. Amikor meg hozzányúltam volna, már el is költöztek a najmától.
Most fordítva volt. Már olyan értelemben, hogy én voltam a fiatalabb, Margit az idősebb, olyan tizennyolc év körüli, és, ami szintén nem indifferens, szerintem kölcsönösen tetszettünk egymásnak.

(Folytatjuk)