Merre mutat a kétkedő iránytű?
Kopogtatnak a kitartó kérdések,
mint ólomgolyók a mellkason. Nincsenek
szabályai a szegény anyaföldnek.
Túlóráim időnként visszatérnek,
könyvekbe fúlok fizetésnapokon,
más termőföldek, más kritériumok.
Kriterionok, Források, régi Európa.
Laposodunk? Talán. Ezek az Új korok.
Üljünk le egy fényképre, egy szóra.
A hangszál ugyanaz, a pupilla
szintén, a cáfolat is az ujjadhoz ragad.
Nincs új menü, megbénult az óra,
vadkörtét eszel, ismerd fel magad.

Érdekes ez a mit miért
(élve-halva létezem…. ugyan. Ki ért
a szó kiköpött értelmében?)
Máskor is volt egy ítélet napja,
értem én, uram, értem:
minden idő késésbe torkollik.
Ez nem sirám, templom egerei,
talán csak beforrott a lik,
vagy kiégett a beteg biztosíték.

Mindegyik járműben elszakad a fék.
Hányadik ez? A jéghegy csúcsa,
a tengerek ribanc-nyakéke,
kék hálóinge. Félrevezetett.
Szárnyakat tűztem karom helyére,
szalmaszálakból. Ennyire tellett.
Sok fészek, apró lakosztály
épül naponta a barlangok felett.

Ébren tart a világ ölelése,
elszökünk más napok közelébe,
Sejhaj, babám, induljunk má’
Józsi bá’ is így mondaná.

Álmodjatok csak újra, mind,
közelg a másik reneszánsz,
kárpitostűvé görbül a Hold, a Föld,
mozgó asztalláb, üzenet, rémmese,
gyülekezzetek. Év végi szeánsz.
(Jelentést tesz a Cirkáló mindenese.)

2014. április 18.

1. B.Tomos Hajnal:
   2014. április 20. 09:05

   Fénykép és emlékező szó még lenne,de egyre kevesebben ülnek le mazsolázni, t.i.sietnek…Mindig valahova,valamiért,mintha nem érkezne el az a valaki,ha nem rohanunk ki elébe.