Szesszel, késsel menjetek csak ölre,
szórjatok csak ijedelmet, átkot,
földért áldozzatok vért meg éltet!
Ám a kedves mégsem lesz tiétek.
Vízzé válik valamennyi földje,
szétfoly talpatok alatt tanyátok.

Város formálódhat égre nyúlva,
Kő-Ninive, Isten ellenére!
Ó, jaj, átok hullt az életünkre:
ami biztos, omlik mélybe tűnve,
amit tartunk, el kell vessük újra,
s nékünk nem marad, csak könnyek éje.

A hegyek és síkságok türelme béketeli…
Csodálják ahogy fel és le kitérünk.
Csak a vízár az, hol öszevonódunk.
Övé helyett enyém, csalásba fonódunk.
Bűnünk; önmagunknak hitelt kérünk,
És ránk marad: a tartozást kiegyenlíteni!

Él anyánk, hogy sír takarja végleg,
és van otthonunk, hogy romba dőljön.
Boldog szem, hogy húnyjon fénye mégis.
Kölcsönkaptuk még a szívverést is,
idegenek vagyunk itt a földön,
s pusztul, ami maradt köteléknek.

Pákozdy Ferenc fordítása