Versailles unokája, Jalta gyermeke

Jövőre üljük az I. világháború kitörésének 100 éves jubileumát. A horvát lapok máris jelzik, hogy ebből az alkalomból színre viszik Miroslav Krleža Galícia című drámáját, s vele kapcsolatban nagy kiállítást is szerveznek. Megemlékeznek a Szent István csatahajó elsüllyesztéséről, s az érdekesség kedvéért megemlítik, hogy ezen a hajón tíz nemzet legénysége szolgált. A történet jelképes: a soknemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchia süllyed el a háború első hónapjaiban. Szarajevóban ezúttal másként ünnepelnek, mint eddig. Az I. világháború kitörésének napján a sokat szenvedett Szarajevóban nem Gavrilo Principet ünneplik, hanem a bécsi filmharmónia hangversenyezik. A történészek pedig újragondolják a tegnapi történetet. Olvasom, hogy az új kutatások szerint Gavrilo Princip személye nem is fontos, a levegő puskaporos volt, a háború nélküle is kitört volna. Terrorista volt vagy csak „merénylő”, kérdezik a történészek. Apai nagyapámra gondolok, aki az századelőn Jánoshalmáról Szenttamásra költözött, ahol olcsóbbak voltak a termőföldek. A békeidők mámorában bizonyára álmában sem gondolt arra, hogy küszöbön a háború, s örök életére egy másik országban ragad. Újvidéken a háború előtt felavatták a villamosjáratot és a városvezetők azt forgatták a fejükben, hogy ez a város majd megelőzi Budapestet. Biztos, hogy ők sem gondoltak a háborúra. Az apám 1914-ben született, Versailles gyermeke volt, én meg annak unokájaként két értelmezés között vergődtem. A jugoszláv állam a nagy győzelmet ünnepelte, a magyar nemzet pedig a nagy vereséget. Nem az irredentistákra gondolok, hiszen az európai irányultságú Babits Mihály még elképzelni sem tudta Magyarország új térképét. Versailles unokája voltam, aztán Jalta gyermeke lettem. A berlini fal ledöntése után újra előtérbe került a Versailles. Vajon Jugoszlávia véres felbomlása nem a versailles-i atyák testamentumát valósította meg? Mindez megfordul a fejemben a Beton lipcsei különszámában megírandó esszém kapcsán. Immár útra bocsájtottam a regényem, a Neoplanta avagy az ígéret földjét, amely éppen 1914-ben kezdődik, és amikor még nem volt tudható, hogy milyen véres XX század vár ránk. Újvidékről írok, de erről a századról is. Újvidék csupán metafora. Több kritikus ezt érzékelte, amikor közép-európai regénynek (is) nevezte. (2013. november 11.)

Forrás: Végel László közéleti naplója