Hosszas halogatás után ma végre megnéztem Kálmán Olga elhíresült interjúját Schiffer Andrással. Bevallom, megdöbbentem. Kálmán Olgát egykor remek kérdezőnek tartottam: keménynek, konoknak, kíméletlennek, ráadásul olyannak (és számomra mégiscsak ez a legfontosabb), aki a „saját oldalának” is képes kellemetlen kérdéseket feltenni. Ezek miatt az erények miatt román nyelvű blogomon lelkesen írtam róla.

Nos, ez a bejegyzés nem lesz olyan lelkes. Amit láttam, az egy sértett nő volt, akinek rosszul esik, hogy nem azt hallja, amit várt. Többfelé olvastam, mennyire nem nézzük Európa és a világ kőkemény interjúit, de akármit nézek, azt hiszem, különbség van aközött, hogy valaki kemény, mert az interjúalany csúsztat, hazudozik, látványosan mást mond, mint az igazság, és aközött, hogy valaki kemény, mert az interjúalanynak véleménye van, és ez különbözik az övétől.

De nemcsak Kálmán Olgáról van szó itt; róla a legkevésbé. Hanem arról is, mit kezdjen egy negyven éves ember azzal a fiatalemberrel, aki volt.

Ez a negyven éves ember én vagyok; az a fiatalember is én voltam. Az a fiatalember Magyarországnak szurkolt, ha Románia Détáriékkal játszott, és hazaárulónak tartott mindenkit, aki a Steaua, nem a Honvéd mellett szentségelt. Az a fiatalember a nagyszüleivel élt, következésképpen nagyon fontosak voltak a számára, tőlük viszont a román állam gyakorlatilag mindent elvett, amiért éltek és dolgoztak, ezért hol fogcsikorgatva, hol rezignáltan gyűlölték a románokat.

Ahogy telt-múlt az idő, az a fiatalember megértette (bizonyára az is közrejátszott ebben a felismerésben, hogy magyar—román szakot végzett az egyetemen, meg az is, hogy édesapja, a Küküllő menti székely fiú, Petrozsényben telepedett le első feleségével, és kilencvenakárhányig, amikor végre megszűnt a diktatúra, és kimehetett Magyarországra, ahol aztán zsidózni kezdett, és általában véve mélymagyar lett, addig tehát soha nem románozott), megértette, mondom, hogy vagy együtt él a románokkal, és akkor kíváncsi lesz rájuk és megérti őket, vagy mehet, amerre lát. A felismerés nem is annyira felismerés volt, mint egy agylágy benövése, ez azonban nem változtat a lényegen: megértette, hogy ki kell költöznie a feszültségből.

(Folytatás és befejezés A jódeménység foka c. blogon)

1. Gergely:
   2014. április 24. 14:34

   Meghallgattam, Péter, az inkriminált interjút, végigolvastam a blogbejegyzésed, mindkettõ érdekes – a helyzet az, hogy én Schiffernek nem adok igazat, viszont a te álláspontod becsülöm. Illetve téged becsüllek az álláspontod okán.

2. B.Tomos Hajnal:
   2014. április 24. 17:09

   Ha már a román (nyelv)területen tartunk,megengednék magamnak egy tükörforditást:
   jól teszed fel az i-re a pontot.Egyetértek azzal,hogy a feszültségből kell kiköltöznünk nem feltétlenül Romániából.