Reggel csengő porcelánok hangjára ébredsz
mintha csak álom-parton,
a beszívott, ferde sugarakkal
szavak fürdetnek
valami belső monológ-sodrásban,
verseid vére,
mint láz átjár, életed,
értelmed íze –
veled lapozom fel
múlt őszök szürkébe öregedő
alkonyait, szívom ajkadról
lecsurgott mézek tanulságát
és annyiszor száz
elolvasott könyv-zizegés után
újra és újra
soraid elé térdelek,
bolyongok nyomtatott városaidban,
mint soha nem múló
örökzöld szerelemben.

1. Gergely:
   2014. április 25. 06:16

   Nyomtatott város – meglep mindig a váratlan fogalmazás

2. Keszthelyi György:
   2014. április 25. 18:10

   A szabadvers sorainak, szókapcsolatainak élvezhető összekapcsolása nem semmiség. Azt hiszem, nehezebb, mint a kötött formájú verseké.