/Vadmalac-félpercesek/

„A temetőőr fújta be őket.”

„Azt a’!”, Vadmalac nem is tudta, hogyan nyilvánuljon meg, nem akart szentségtörőnek lenni. Legszívesebben ordított volna, de idegrendszere másként akarta, úgyhogy megnémult. Ez volt minden, ami a száján kijött.

„Néhány nyomorult a sírkövek mögé bújt – magyarázza a komája -, a temetőőr észrevette őket, jelentette. Csakis azért, hogy végezzenek velük.”

A kellemetlen érzés lassan terjed a testében.

Megásatták velük a sírjuk, tömegsír. Háromszázan voltak, azért történhetett meg, hogy néhányan elszaladtak onnan, s a sírkövek mögé rejtőztek.

Vadmalac szégyellte, mit is, hogy. ember.

1. B.Tomos Hajnal:
   2014. május 4. 07:04

   Sajnos,csak most,mikor már ők sem tartják fontosnak a hallgatást,jövünk rá,hogy körülöttünk szinte minden második ember-munkatárs,szomszéd,jóbarát néha élettárs !!!is-
   „temetőőr” volt,és sokan közülük ma is hasznositják tapasztalataikat.Igy ,elkeverten a társadalomban ez nem (volt)észlelhető(mármint a különbség), ezért mondja Vadmalac,hogy szégyelli emberi mivoltát.

2. Gergely:
   2014. május 4. 07:40

   S itt nem is a „hivatásos” temetõõrökrõl szóltam, hanem akik önszántukból.

3. Keszthelyi György:
   2014. május 6. 08:06

   Hagyja a Vadmalac dominálni magában a vadmalacságot, iktassa ki az emberit, lelkileg megnyugszik.