Önéletrajzi dokumentumregény

A cirkusz jegyében

Legelőször egy papírboltban próbáltam szerencsét. Itt nem kell nyelni a port, mint az üzemben az bizonyos, és böhöm nagy deszkákkal sem dolgozom – tekintettem körül a papírboltban.
– Parancsol? – kérdezte az eladónő.
– Nincs szükségük eladóra?
– Nincs.
– Dehogy nincs – lépett közelebb egy bozontos hajú, szőrös kezű férfi, valószínűleg az üzletvezető. – Munkát keres, fiatalember?
– Valami olyasmit.
– Érettségije van?
– A… az sajnos nincs. Viszontlátásra!
– Ejnye, de siet. Így akar maga munkát találni?
– Nem sietek, de miért maradnék, ha már az első feltételnek sem tehetek eleget.
– Feltétel? Ki mondta? Az érettségi persze előny, de nem feltétel. Az általános iskolát azért elvégezte, remélem.
– Azt el.
– Nagyszerű! Miután most nem érek rá, jöjjön vissza estefelé, záráskor. Szeretném tesztelni a számtantudását.
– A micsodámat?
– Ne féljen, nem a koszinusztételt vagy effélét kérdezek, csupán arra vagyok kíváncsi, hogyan tud összeadni, kivonni. Ne felejtse el, hogy kereskedőnek jelentkezett, és egy kereskedőnek a kisujjában kell legyen a matematika.
Már megint ez a matematika! Az fix, hogy ide se jövök vissza. Visszamentem, mert ugyan bizony hol találhatnék én ilyen könnyű, tiszta munkát. Azzal a kis számtannal meg csak megbirkózom valahogy. Elvégre összeadni, kivonni még én is tudok, elvtársak.
– Jó estét kívánok! Megjöttem.
– Á, maga az? Foglaljon helyet, szépfiú!
Nocsak! Matematikai antitalentumnak már neveztek, továbbá vasgyúrónak, kis Jókainak, de szépfiúnak még egyszer sem.
– Kezdjük az összeadással! – tolt elém a szőrös kezű boltvezető papírt, ceruzát, odaült mellém, és nézte, ahogy számolok.
Eltelt egy perc. Megy ez, csak ne stírölne úgy ez a gorilla. Egyszer csak érzem, hogy matatni kezd a sliccemen. A túróba, még egy homokos! – villant eszembe egyből Aurel Costinaş, aki felcsalt egyszer a lakására, majd elkezdett ugyanúgy fogdosni, mint itt ez a tiszteletreméltó úriember. Persze nem sokáig tűrtem, még a könnyű, tiszta munka reményében sem, csak egyszerűen felálltam, és kiperdültem az üzletből.
– Széna vagy szalma? – érdeklődött otthon édesanyám.
Megint megbuktam matekból – vörösödtem el, ha nem is azért, amiért anyám sejtette.

(Folytatjuk)