A kéziratkeresés szépségei

A kéziratkeresés első állomása a Rádzsaszthán állambeli Dzsajpur. A dzsajpuri maharadzsa, Szaváí Bhavání Szingh még ma is India leggazdagabb emberei közé tartozik, ugyanis palotái miatt óriási bevétele van a turizmusból. A félsivatagos Rádzsaszthán a harcosok kasztjához tartozó rádzsputok, “királyfiak” földje, ezért is hívták korábban Rádzsputánának. Rádzsaszthán hindu urait ősi indoeurópai elemekre visszamenő szóval mahárádzsának, “mega-rex”-nek, azaz nagykirálynak hívják, és gazdagságuk Európában is legendássá vált. A maharadzsák államait az Észak-Indiát az 1190-es években meghódító muzulmánok nem tudták tartósan uralmuk alá vonni. A középkor első felében a harcias rádzsputok a hősiességet és a családi becsület fenntartását értékelték mindennél többre.
A dzsajpuri maharadzsa a dzsódhpuri és az udajpuri mellett Rádzsaszthán leghatalmasabb uralkodója volt. Mindegyikük Magyarországnál nagyobb területet uralt. A Delhihez és Ágrához viszonylag közel eső dzsajpuri uralkodók jelentősége akkor nőtt meg, mikor a XVI. század második felében Dzsajszingh király feladta a muzulmánellenes politikát, szövetséget kötött a hinduk felé barátságos mogul uralkodóval, Akbarral, lányát feleségül adta hozzá, maga pedig annak hadvezére lett. Utódai is ezt a politikát követték, és mérhetetlen vagyont halmoztak fel a hatalmas birodalom hadjáratai során. Dzsajszingh palotája, a dzsajgarhi erődítmény a mai Dzsajpurhoz közeli Ámbérban van egy hegytetőn, melyet turisták is látogathatnak. Mivel azonban a hegytetőre viszonylag kevés turista jut fel, a jelenlegi maharadzsa filmforgatásra adja kölcsön a palota egy részét.
Száz évvel Mirzá Dzsajszingh után Mirzá Mánszingh király még a hindu templomokat romboló fanatikus Aurangzéb nagymogul alatt is fenntartotta a szövetséget, és vezette Aurangzéb hadseregét többek között a hindu maráthá felkelők ellen. Mánszingh új palotát is építtetett a dzsajgarhi hegy oldalába, amelyre már sokkal könnyebb felmászni a turistáknak, sőt egy dzsajpuri látogatás fénypontja éppen az ámbéri palota, melynek kertjeivel és belső udvaraival már sokkal kevésbé erődítmény formájú. 1697-ben foglalta el a dzsajpuri trónt az indiai történelem egyik legtehetségesebb maharadzsája, Szaváí Dzsajszingh, aki Aurangzéb 1707-ben bekövetkezett haláláig szintén a nagymogul szolgálatában állt. Aurangzéb adományozta neki a szaváí “negyeddel nagyobb” címet, mondván, hogy a dzsajpuri uralkodó negyeddel a többi fölé emelkedik. Azóta minden dzsajpuri maharadzsa nevében viseli a szaváí szót. Aurangzéb halála után Szaváí Dzsajszingh egyre inkább saját országára összpontosította figyelmét, és az 1730-as években új fővárost hozott létre: Dzsajpurt. Mivel Dzsajszingh rendszerető ember volt, ezért nem engedte, hogy új városában egyetlen görbe utca is legyen. Még a legkisebb sikátorok is párhuzamosak vagy merőlegesek egymásra, ami indiai hagyományokat ismerve egyedülálló teljesítmény. A házak mind rózsaszín kőből épültek, és még a boltokra tehető feliratok nagysága is szabályozva volt.
Mint minden más indiai udvarban, Dzsajpurban is messzemenő hagyománya volt az irodalompártolásnak. A XVII. század legnagyobb hindi költője, Bihárí Mirzá Mánszingh szolgálatában állt. Megfordult Dzsajpurban a következő század legnagyobb költője Ánandghan is. Néha a maharadzsák maguk is költők voltak, mint a XVIII. század végen élt Szaváí Pratáp Szingh. Én Dzsajpurba azért térek újra meg újra vissza, mert a maharadzsák “különleges pecsét alatti” hindi kéziratgyűjteménye az egyik leggazdagabb Indiában.
Ez a gyűjtemény a nyugati tudósok között még arról is híres, hogy a ma századik évéhez közel járó tudós Bahurá könyvtáros nyugdíjba vonulása óta szinte lehetetlen ide bejutni. A maharadzsa és személyzete számára a tudósok nem jelentenek hasznot. Ők inkább azzal vannak elfoglalva, hogy minél nagyobb jövedelemre tegyenek szert a turizmus fejlesztésével. Mellesleg kéziratos könyvekhez értő könyvtárost is nehéz találni. Indiában a foglalkozások, köztük a tudományos foglalkozások is, apáról fiúra öröklődtek. Manapság van megszakadóban ez a láncolat.
A kéziratkeresés egyik magával ragadó oldala, hogy szebbnél szebb helyekre jut el az ember, amilyenre sokszor életében sem gondolt, és ahol fehér embert az angolok kivonulása óta csak a tévében láttak. Rádzsaszthánban minden maharadzsának volt kéziratgyűjteménye, és én az utóbbi évek során végigjártam a kisebb-nagyobb uralkodói központokat. Még a legkisebb maharadzsa fővárosában is, a legeldugottabb helyen is csodálatos palota áll. A maharadzsák palotái közül a legnagyobb a dzsajpuri. Óriási részt látogathatnak a turisták, és egy hasonlóan óriási részt a maharadzsa saját használatra tart fenn. Egy harmadik, turisták által kevésbé ismert, ám mégis mindenki által hozzáférhető részen hivatalok vannak, és Dzsajpur egyik legfontosabb temploma, melybe a maharadzsák naponta eljártak, a Góvindadéva templom. Az utcai fronton pedig a XVIII. századi India talán legmeglepőbb építészeti alkotása, a Szelek Palotájának nevezett homlokzat, mely mögött a női lakosztályok húzódtak meg: a hárem. A palotában mindenfelől oszlopokon álló tornyocskák, kőfaragás, csipkézett ívek, és stukkódíszítés. Az ablakokon nem üveg, hanem lyukasztott kőlapok, hogy a levegő mindig járjon a szobában. A múzeumőrök hagyományos fehér kurtá-padzsámát és méteres farkú piros turbánt viselnek.
Ráadásul Dzsajpurban nemcsak ez a királyi palota: hiszen az ámbéri hegy oldalán és tetején is van egy-egy. Nem véletlen, hogy az utazási irodák a legrövidebb indiai utat a Delhi-Ágrá-Dzsajpur háromszögre tervezik. Így aztán Dzsajpurban aránytalanul sok a turista. Sajnos a tömeges turizmus óriásit ront egy-egy hely hangulatán. Előkerülnek a turisták átverésére specializálódott ügynökök, kereskedők, sofőrök és idegenvezetők….

 (Folytatjuk)

Forrás: Kalandozó – ÚMSZ, 2006