A lövészárok levelezés egy változata következik. Egy francia katona írta ezt a levelet régi jó barátjának, aki magyar katona. Kedves kezek közvetítették levelét, melyet oly közvetlennek s minden egyszerűsége mellett érdekesnek tartunk, hogy fordításban bemutatjuk:

1915 január 11-én

Kedves Barátom!

Köszönöm, hogy gondolt reám s arra, hogy híreket adjon magáról, már nyugtalan voltam maga miatt, most legalább egy időre megnyugtatott. Mennyire szeretnék beszélgetni magával, nem félnék attól, hogy megsérthetném ebben a beszélgetésben, s biztos volnék ebben a beszélgetésben, s biztos volnék abban, hogy maga nem sértene meg.
E pillanatban csak érzés és indulat vagyok, sem egyikről, sem másikról nem akarok magának beszélni, annyira félek mindattól, ami minket elválaszt. Életem története augusztus óta a háború története. Londonban voltam éppen, a British Muzeumban körülbelül egy heti munkám volt még hátra, amikor haza kellett sietnem.
Néhány nappal később ugyanaz a szakaszvezető lettem, aki voltam nemrégen azelőtt. Az angol hadsereget kísérem, mint tolmács. Mint tolmács mentem vele bámulatos visszavonulásában a belga határtól majdnem Páris mellé (emlékszik, hol van Lagny). Hogyan tudtunk – hogyan tudtam – ellenálni oly rettenetes fáradalmaknak, nem tudom. Résztvettem a Mons körülti csatában, aztán a marne-i csatában, mondom magának, gyönyörű volt, az eszeveszett menekülés után végre előrementünk.
Először 44 év multán, előre! Öregem, nem éreztem tovább a fáradságot, és Franciaország jó levegőjét tán soha sem volt olyan jó szívvel, mint akkor. Emlékezem néhány reggelre a compiégne-i erdőben, ahol elfeledtünk minden szomorúságot, gyászt, el az útmelletti holttetemeket s csak arra gondoltunk, mily édes élni. Aztán jött az Aisne, az óriási ágyúk, a dörgésektől s golyósivítástól terhes levegő, megállás a folytonos előrehaladásban, s a lövészárkok.
Ez idő alatt három vagy négyszer közelről láttam a halált, és sokszor láttam távolabbról. Jobban szerettem távolról látni, de ha engem is akar, nem leszek rossz társaságban. Tudja a jó Págny halálát? Gondolom ismerte A. Fournier-t, a „Grand Meaulnes” szerzőjét. Ő is elesett az ellenség előtt. És hány más! Tharaudék valahol a lövészárokban vannak, eddig közvetlenül nem kaptam tőlük híreket. Barres az „Échos de Paris”-ba írja, majdnem mindennap bámulatos cikkeit.
S én magam, ugyanaz az egyszerű keresztyén lettem, aki voltam első áldozásom idején.
Voilá tout. Mennyire szeretnék beszélgetni magával! Nem nagyon unatkozom, bár minden nagyon lassú itt. Anyám gyakran ír, s beosztásom nagyon elfoglal. A közhangulat általában jó, s folyton erősödik.
Adjon híreket Eötvös-beli barátainkról.
Mit csinál kedves B.? Tud-e valami hírt St.-ról?
Kedves barátom, igen-igen meleg üdvözleteimet küldöm magának és legeslegjobb kivánataimat. Velünk volt-e B.-vel s velem, amikor L. egy este széttörte előttünk az európai térkép mozaikját, aztán összeállítgatta kedve s kedvük szerint, úgy látszott tartományokkal s országokkal, mint a sokszínű kőkockákkal.
„Meglátja, így lesz, nemsokára” mondta nekünk. Még aznap este följegyeztem ezt a beszélgetést. Mulatságos volt látni L.-t prófétaként, nadrágtartóval, cigaretta örökösen szájában, keleti nemtörődömséggel ült könyvtárában, mely értékes dokumentumokkal volt tele. Hol van most L.-unk? Mennyi mindent fogunk egymásnak elbeszélni egy csésze erős kávé mellett, vagy pedig egy pohár tokaji mellett (engedvén a maga magyar gusztusának).

Bien affectueusement a vous et bon courage!
D. A.
Interpreter – British Expeditionary Force.

Forrás: huszadikszazad.hu / 1915. január