Önéletrajzi dokumentumregény

Ezekben az években leveleztem egy NDK-beli artistával. Egyrészt nyelvgyakorlás céljából, másrészt azért, hogy megtanítson néhány trükkre a félkézállást illetően. Nem sokkal ezután megismerkedtem egy ugyancsak német, de romániai, pontosabban szebeni kislánnyal szintén nyelvgyakorlás céljából. Pár hónapig vele is leveleztem, és álmomban sem képzeltem, milyen érdeklődéssel kísérik episztoláimat a Securitátén. Egy szép napon aztán ez is kiderült.
– Jó, hogy jössz. Kerestek – döbbentett meg Jancsi, amint éppen edzésről vánszorogtam haza holtfáradtan.
– Kicsoda?
– A szekuritáte.
– Ne őrjíts!
– De bizony, isten engem úgy segéljen. Rólad érdeklődtek. Olyasmiket kérdeztek, hogy honnan tudsz németül, kivel levelezel, hány éves vagy, kik a barátaid?
– Ezt is megkérdezték?
– És még sok más egyebet, legvégül elkérték a leveleidet, és a lelkemre kötötték, nehogy egy szóval is eláruljam valakinek, kik és miért jártak itt.
Sosem voltam ijedős, de most megijedtem. Hallottam egyet-mást a Securitátéról, és csöpp kedvet sem éreztem lepaktálni a vitéz urakkal. Egy hónapig senki sem zaklatott, majd visszahozták a leveleimet, és felfüggesztették nyomozást.
A tornacsapatban lassan én lettem Szuhánek bácsi első számú kedvence, s bár egykori barátaim sorra leléptek, itt új barátokra találtam Flórián,Tisi, Ţintea és Vivi személyében. Közülük egyik sem tudott magyarul, bár Tisi anyja színtiszta magyar volt. Budescu Tisi volt egyúttal a második legmagasabb és legizmosabb is a csoportban. Egyébiránt ő is ugyanabba az esti iskolába járt, mint a többiek, azaz egy 7-8 km-re fekvő, Lónya nevű kisvárosba. Flórián Teofil volt a legalacsonyabb és meglehetősen vékony testalkatú. Ő Petrillán lakott, és segédmunkásként lapátolt az ottani bányában. Ţintea inkább férfias sármjával tűnt ki, plusz a házilag összetákolt miniporondjával. Itt szoktunk súlyozni és gyakorolni a nyújtón, trapézon, hellyel-köz­zel pedig Szuhánek bácsi kertjében, aki, szerencsémre, igen kedvelte a talajtornát és az akrobatikus tornaelemeket, melyek közül egy-kettő a nyomdász Vivi jóvoltából a helyi lapban is megjelent. Egyszer feltűnt Makkai tiszteletes fia, János is, de mivel nem győzte szusszal, és a szívét is folyton fájlalta, elég hamar odébbállt.

(Folytatjuk)