A könnyedséget irigylem tőlük. Ami belőlem hiányzik. Hiányzott – ma kissé másképp van, megnyugodtam, úgy tűnik, de mennyivel elegánsabb lett volna az életem, ha időnként kedélyesen elcsevegek azokkal, akik velem el akartak, ha megdicsérem a különben dicsérnivaló finom ebédeket. Ha felszabadultabban viselkedem fontos vagy fontosnak tűnő találkozások alkalmával.

Az Ifjúsági Magazin vendégeként Budapesten például berángatták nekem a szerkesztőségbe Bródy Jánost, az énekest, akit én tiszteltem, becsültem, akiért rajongtam, de a koncertjére voltam kíváncsi. Úgyhogy a negyedórás beszélgetés alatt inkább ő interjúvolt meg engem. Vagy ugyanakkor Cseh Tamás-koncertre szereztek az előadó közreműködésével jegyet, telt ház volt már, mire megérkeztem, részemről a köszönöm az lett volna, ha a huszonvalahányadik kerületből vele utazom vissza, elbeszélgetünk. Túl merev voltam, nem vállaltam.

Szóval az a könnyedség hiányzott az életemből. Amivel a semmibe belépnek. Vagy nem is a semmibe, nagy szó, s ők nem úgy élik meg, nekik az a világ legtermészetesebb dolga.

A szarkákat irigylem azért a könnyű libbenésért, amivel teraszunk vaskorlátjáról a légbe belépnek, miközben a szárnyuk nyitják, hogy tovaszálljanak.

1. B.Tomos Hajnal:
   2014. május 17. 17:10

   Nem vagy egyedül ezzel a merevséggel.Talán mert a Barcaság csak struccokat tud teremni.De ha nem is tudunk repülni mint a szarkák,legalább (lélekben,gondolatban)szárnyaljunk.