A maharadzsa mobiltelefonja

Az egyetem Hindi Tanszékén előadást tartok Ánandghanról és a kéziratkutatás fontosságáról. A tanszéken bemutatnak Visnu Virát Csaturvédinek, aki első bradzs tanárom sógora, és szintén foglalkozik kéziratos irodalommal. El is hív magához, és mutatja, hogy milyen szép színes Szúrszágar-példányai vannak. A könyvek szépek, de irodalmi szempontból jelentéktelenek, hiszen az írásból látszik, hogy csak XIX. századiak. Ambásankar Nágar első két kötete után ő készíti a Gudzsarátban található hindi kéziratok további katalógusát. Megmutatja a még kiadatlan művet, és találok benne néhány érdekességet. Azt is megmondja, hogy ezek a kéziratok a baródai Keleti Intézetben vannak, ahová másnap el is megyek. Ez az intézet működik. Mikor bemegyek a kéziratgyűjteménybe, elém tesznek egy táblázatot: egy kézirat kihozatala 5 rúpia. Fénymásolás oldalanként 2 rúpia. Fényképezőgép használat 100 rúpia és fényképenként 20 rúpia stb. Tényleg minden úgy megy, ahogy a táblázatban le van írva, és néhány óra múlva egy eddig publikálatlan Thákur-verssel gazdagabban hagyom el az intézetet.
Csaturvédi száhab is, mint minden mathurái Csaturvédi, a Krisna-imádók pustimárgi irányzatához tartozik. Legfőbb templomuk Udajpurtól északra, Náthdvárában van. Csaturvédidzsi jól ismeri a Pustimárg “maharadzsáit”, és elmondja, hogy semmi értelme nincs most elmennem Kánkrauliba, mert Bradzsés Kumár hosszú zarándoklatra indul Bradzsba, és zárva lesz a templom a templomi gyűjteménnyel együtt. Kárpótlásul azonban elvisz Dvárakésláldzsihez a Kaljánráj templomba, akit jobban érdekel az irodalom, mint Bradzsés Kumárt. Csaturvédidzsi kioktat, hogy a maharadzsa hivatalos megszólítása Tiszteletreméltó Gószvámí 108-szor dicső Dvárakésláldzsi mahárádzs-srí. Elvileg este fél nyolctól van nyilvános audiencia, és érkezésünkkor már többen várakoznak az üres emelvény előtti szőnyegen üldögélve. Dvárakésláldzsi azonban csak fél kilenc felé jelenik meg. Addig van időm alaposan körülnézni a fogadószobában, vagy inkább trónteremben. A falon Vallabha mester és a Pustimárg többi tanítómesterének képe. A “trón” jobb és bal oldalán álló két képen a két előző “maharadzsa” teljesen világi uralkodókra emlékeztet a díszes öltözékével. A fogadószoba formaságaihoz képest meglepő Dvárakésláldzsi egyszerű hagyományos fehér öltözete és közvetlen modora. A nyilvános audiencia órájában csak hárman beszélgetünk, ő, Csaturvédi és én. Dvárakésláldzsi elmondja, hogy Angliában is van követője, aki betartja a bonyolult pustimárgi istentiszteleti rendet a háziszentélyében, és úgy öltözködik, ahogy a pustimárgiak. Mondja, hogy én is terjesszem a pustimárgi tanokat. Azt válaszolom neki, hogy a kiváló Szúrdász és Raszkhán verseinek fordításával és tanításával én is az ő irodalmukat népszerűsítem, ám munkámat nem korlátozom a Pustimárgra. Amennyire megnyer Dvárakésláldzsi közvetlensége, annyira eltávolít a tudománytalansága: arról beszél, hogy Mexikóban is találtak Hamumán-templomot, méghozzá az a legrégebbi mexikói templom. Még abból az időből maradhatott ott, mikor a többi kontinens nem vált le Indiáról. Végül mégis nagyon jó benyomással távozom, mikor elmondja, hogy, épp most fejeztek be egy öt kazettából álló sorozatot, amelyen az egyik legjobb indiai klasszikus énekes, Pandit Dzsaszrádzs és tanítványai énekelnek a Bhágavata-puránából részleteket és Szúrdász-dalokat. Meg is ajándékoz ezzel a sorozattal, sőt egy pustimárgi tanokat magyarázó interaktív CD-vel is. Beszélgetés közben többször is megszólalt a trónon ülő “maharadzsa” zsebében a mobiltelefon, ám ő csak társalgásunk befejeztével fogad egy hívást.

(Folytatjuk)