Vidám téli történet. Nézd komédiának, s máris szépirodalom, hol fonetikusan, hol nem, a szemiotika keveredik a szemantikával)

Szépen, vastagon borította tájat a hó.

–  Idaho – ujjongott nagy társaságunk csinos tagja, Miss Ouri –, minden olyan nyugodt, fehér.

–  Legalább nem kell color adot fizetni – jegyezte meg szarkasztikusan Wyo Ming, a kínai barátunk.

–  Hű, milyen síkos, mainem elestem – sikoltott Miss Issippi, akihez szívem mindig is húzott. Az a szamár Georg iázott egyet. Mindenki nevetett. Ore gondondoltam, minő érzéketlenek. Segítettem Miss Issippinek, s fülébe súgtam:

– Vigyázz, elesel a lejtőn és massa chussettes tőlem. – Hálásan tekintett rám. Többet nem mondtam, nem ich igan szoktam sokat beszélni.

– Mit south, Carol inalt ott az előbb, a fenyők közt. Szétnéztem: valóban, barátunk iszonew mexicószált tőlünk. Vissza kéne hívni. A társaság legmagasabbja, Mary landított a karjával, mire Carol visszajött, s folytattuk az utat. A lábam alatt frissen ropogott a hó. Megérkeztünk a turistaházhoz.

– Ne braska meg az isten – kiáltott fel a szabad szájú Georg –, ilyen szép időben kocsival járni!

– Kik ezek? – kérdezte Miss Issippi.

– A barátaink, de nem ismerem mindet. – Nem csúsztatok meg?  – fordultam Ari barátomhoz.

– Á, jó a hó! Nagy a wisconsinitása van.

– A haverhode is Landroverrel jött? – mutattam egy feltollazott rézbőrű felé.

– Nem, hatlowashington. Indián. A neve Kan Sas.

– Érdekes ez az indián nevadas! – nevetett Mary.

– Akkor őrá arkansasok vigyáznak a mennyben – humorizált Georg.

– A ken tuckyt! – morogta az indián.

– Minne sota közbe? – förmedtem Georgra –, megsértetted a barátságunkat. És a többiek? – kérdeztem Aritól.

– Bevándorlók. Ez itt a török Ali. Fornia kellett egy csomó olajkutat, mire úgy-ahogy összeszedte magát. A másik ott Illi.

– Illi?

– Illi. No is? A finneknél ez a név gyakori.

–  Iowa el nem jut az ember! – örvendezett Illi, én is erre gondoltam, amikor Ivánt, az oroszt bemutatták.

Rágyújtottam egy virginiara. Miss Ouri kért egy szippantást. Köhögni kezdett. – Te nne sseedd, fiatal vagy még!

–  Milyen érdekes neve van ennek a fogadónak, mint egy vers! – kiáltott Wyo Ming.

– Olvasd el a wareset, kérlek, kicsit rövidlátó vagyok.

– Én is ezt montanam, ha nem tudnék olvasni!

– Vándor, ha kedved savanew, jer, sey, édes lesz itt nálunk!

Bementünk. Egy ellenszenves, ráadásul selypítő pincér fogadott. Leültünk.

– Mit ajánl?

–  Szavanyú new yorki szeletet (Az r helyett is j-t mondott – a szerző.).

–  Hahó! Arról nem volt szó a cégtáblán – kiáltott fel Wyo Ming –, hogy édes a kedvünk, savanyú lesz!

A pincér nem felelt. Folytatta:

–  Hallewest virginiai apróhalból, de a laskagombával töjtött bélszín is jó (Az s=sz – szerző.).

– Friss? – érdeklődött Ari.

–  Nem, majd hawaii! – A pincér szemtelenségét csak az ellensúlyozta, hogy január elseje volt, így hát túltettem magam rajta. Miss Ouri megjegyezte:

–  Micsoda ételek itt, az isten háta mögött, képtelenség, mint egy hindi anabaptista!

– Ari zona adagot rendelt! Vigyáz a vonalaira! – csúfolódtam. Ez rossz szokásaim egyike.

– Csak nem? És hogy hívják a drágát?

– Flor Ida. súgta szégyenlősen Ari.

– Szép név! Virág, Zeusz feje… – Nem kérdezősködtünk, mert ismertük Georg lexikális tudását, és különben is a pincér hozta az ételt.

– Elég kevésnek tűnik!

– Utahból mindenkinek!

Megszomjaztunk. Ari a magyar borok felől érdeklődött. Nagyon szerette a szilvánit. A pincér tagadó fejcsóválására így reagált:

– Hogy nincs éppenn sylvania! Szégyen! Louisi ana, ha oda mentünk volna!

–  Te ismered azt a helyet?

–  Hát persze!

Miss Issippi tojáslikőrt kért.

– Ohiod számomra parancs.

Ez a szemtelenség végképp kiborított.

– No, kishaver – montam neki –, a poklok pokla homalyosítsa el tekintetedet, ne tegezd a barátnőmet! Itt a stex, asztán tűnünk innen!

A többiek még kint is nevettek.

 

/A hibásan írt szavakért, mondatokért, az abc-től való eltéréstől, a tévedésektől az elolvasás után reklamációt nem fogad el a: szerző!/

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ