Szívesen utánoznám ezt az önmagába forduló, természetesen kinyíló és becsukódó egyszerűséget. De valahogy minden próbálkozás utánzat: nem lélegzet, csupán lihegés. (Cseke Gábor)

Egyszerű vers

Mikor már minden sötét és felszakad köröttünk lilán az ég, akkor
szeretném látni a szemedet.
Mikor látlak, csak a szemedet nézem és szeretném megcsókolni
kezedet merészen.
Szeretném megcsókolni s mikor ott vagyok Melletted, tudom, hogy
nem fogom megcsókolni a kezedet.
1922. jún.

Élmény és érzés versbe emelésének, lírává lényegítésének talán így érdemes történnie: a sorokból áradó, keresetlen nyugalom – akár ihletett perc, akár hosszabb folyamatok gondolatiságának letisztulása – egymáshoz rendeli a közelit és a távolit, a tárgyi és a kozmikus elemeket, hogy azok összesimuljanak egy, a megszokottból a különlegesbe átlebegő mozdulatban – nem véletlen, hogy ugyanebben az esztendőben születik a Tedd a kezed homlokomra… kezdetű „dal” is. (Szonda  Szabolcs)

Ringató

Holott náddal ringat,
holott csobogással,
kékellő derűvel,
tavi csókolással.

Lehet, hogy szerelme
földerül majd mással,
de az is ringassa
ilyen ringatással.
1928 tavasza

(Jövő pénteken folytatjuk)