Én, Petrozsényi Nagy Pál (49)
Önéletrajzi dokumentumregény
Koszorús Kálmán, a bohém. Közepes termet, sovány testalkat, kék szem, hosszú, lelógó bajusz. Zene szakon tanult, remekül hegedült. Rendszerint éjfél körül állított be a szobába; addig különböző kávéházakban ücsörgött. Noha mindnyájan aludtunk, ahogy megérkezett, felgyújtotta a villanyt, és addig olvasott, míg el nem szenderült. Ma már nyugdíjas, míg zenészként évtizedekig a Maros Művészegyüttesben töltötte be a zenekarvezető szerepét.
Pecsenka Rudolf, a logikus. Sovány testalkat, keskeny, lányos arc, félrefésült haj, jellegzetes szemöldök. Már harmadéven megnősült, ami azonban csöppet sem gátolta meg abban, hogy más lánnyal is kavarjon. Mint utóbb hallottam, rátalált „elveszett”, ausztriai apjára, és Klagenfurtba emigrált.
Komán János, a költő. Magyar–történelem szakos hallgató. Ő verseket írt, bár eddig még egy versét sem olvastuk, és ő sem olvasott fel egy sort sem a fiúknak. Valamelyik nap előkaparta a szekrényben tárolt tornaszereim egyikét, és elkezdte beledobálni a bicskáját, amitől annyira bepörögtem, hogy ölre mentünk egymással. D. Kiss Jánoshoz hasonlóan ő is gyakran kapott csomagot. Szavamra azóta sem ettem finomabb kolbászt, mint amilyent a szülei küldözgettek neki Marosugráról. Annyira ízlett, hogy, isten bocsássa meg bűnömet, néha el is csentem valamicskét belőle. Nem tudom, észrevette-e vagy sem, én mindenesetre itt és most bocsánatot kérek tőled ezért, Jánoskám.
Az első évben állandóan rohantunk. A bentlakásból a főiskolára, a főiskoláról a menzára és fordítva. A második évben már kevésbé, ugyanis építettek egy menzát is úgy 50 méterre a kollégiumtól. Tanáraim: Kocziány László, Márki Zoltán, Izsák József, Kicsi Antal (magyar irodalom), Oláh Tibor (világirodalom), Szabó Zoltán, Vámszer Márta (nyelvészet), Gavril Scridon, Mileşan… (román irodalom), Enăchescu… (román nyelvtan), Csőgör Erzsébet (lélektan), Asztalos… (pedagógia), Titel… (módszertan)…
A felvételi vizsgám jegyei alapján fél évig ösztöndíjban részesültem. Az első szemeszter eredménye azonban 6-os alá esett, és ezzel automatikusan elvesztettem az ösztöndíjhoz való jogomat. Hm, a felvázolt ábra szerint még mindig nem a nekem megfelelő helyen landoltam.
Stimmel, de ha számításba vesszük, hogy még mindig csak, és csakis a cirkusz járt a fejemben, már nem is olyan érthetetlen a magatartásom. Na, azért szerettem én, amit tanultam, ám a cirkuszt még inkább, és bizony itt Vásárhelyen is olyan intenzíven edzettem, hogy olykor-olykor, szép, nem szép, még órán is elfogott a buzgóság.
Tanáraim közül Kocziány állt hozzám a legközelebb, bár az elején – saját bevallása szerint is – meg akart buktatni. Akkor érte az első meglepetés, amikor a vizsgán a kuruc kor irodalmából kollokváltam.
– Egész ügyes – ismerte el őszintén. – Ezúttal megúszta, de ha még egyszer elalszik az órámon, miszlikbe vágom, és megeszem ebédre.
Másodszor azzal leptem meg, hogy megmutattam neki néhány 1963-as keltezésű, német, román nyelven írt versemet:
Der Schmetterling
A pillangó
Der Schmetterling ist in die Rose verliebt,
Umflattert sie tausendmal,
Ihn selber aber, goldig zart,
Umflattert der liebende Sonnenstrahl.
Jedoch, in wen ist die Rose verliebt?
Das wüßt ich gar zu gern.
Ist es die singende Nachtigall?
Ist es der schweigende Abendstern?
Ich weiß nicht, in wen die Rose verliebt;
Ich aber lieb euch all’:
Rose, Schmetterling, Sonnenstrahl,
Abendstern und Nachtigall.
Szerelmes a rózsaszálba,
Ezerszer is körbeszállja,
Őt, magát pedig a lágy
Aranyszínű napsugár.
Ki az, kit a rózsa szeret,
Érdekelne most engemet.
Csalogány vagy estcsillag?
Dalos kedvű, hallgatag?
Tudja az ég, hogy kit szeret,
Én azonban mindegyiket:
Rózsát, lepkét egyaránt,
Csillagot és csalogányt.
Heinrich Heine
***
Jahrelang
Jahrelang nur auf dich
wartet’ und warte ich
immer und immer.
Nach dir verlangt mein Herz,
nach einem warmen Herz,
mein Schatz, mein Lieber.
Entzweigeteilte Welt,
warum sind wir getrennt?
Kann’s nicht anders sein?
Kämest du doch zu mir,
ließe ich dich dann hier
nimmermehr allein.
Iubesc
Vreau să-ţi fac o mărturie
fină şi fermecată,
cu elan şi duioşie
cum n-am spus niciodată.
Vreau să-ţi spun, şoptesc odată,
te iubesc atât de mult,
ascunzişul la fereastră
mi-ar fi martor, de nu-i mut.
Cum cutreier locurile
unde atât am umblat,
u le-ntreb pe rând pe ele,
oare de ce m-ai uitat?
Însă nimeni nu-mi răspunde,
mângăiere nu găsesc,
printre brazii lor tăcute
eu zadarnic hoinăresc.
Astfel tace şi pădurea,
adăpostul meu cel trist?
iar eu sufăr, sufăr-ntruna,
că iubesc, dar nu-s iubit.
Akrobaten
Wie stolz und leicht läuft er herbei,
seht wie klatscht das Publikum!
Er verneigt sich elegant
und blickt triumfierend um.
Mit federnden Pantherschritten
tanzt er zu der Strickleiter
und klettert zum Trapez hinauf
vermessentlich und heiter.
Sein Partner ist nicht auffällig,
aber fest und gediegen
nur so bilden sie ein Duo,
nur so können sie fliegen.
Bald schweben sie in der Höhe,
einer achtsam, doch geschickt,
der andere von sich berauscht,
wie eine Rakete fliegt.
Ohne Hilfe wollt’ er springen,
doch gelingt’s ihm fehlerhaft,
das Publikum erstarrt vor Furcht,
und der Flieger fällt herab.
– Magyar verse nincs?
– Volt, de mindent eldobtam. Egyedül ezek maradtak, ezek is csak kuriózumból, emlékül, tudniillik rájöttem, hogy nem való nekem a versírás.
– Önmagától jött rá, vagy néhány jóindulatú kritikusnak köszönhetően?
– Is-is.
– Igen? Akkor miért mutatta meg őket?
– Mert… Nem is tudom, csak… csak úgy megmutattam.
– Pedig nem rossz versek. Igaz, nem eredetiek. A Iubesc versen például Eminescu, az Akrobatenen meg Schiller hatását éreztem. Viszont figyelemreméltó a nyelv- és formaérzéke, úgyhogy ha tovább képezi magát, idővel biztosan ír majd elfogadható verset is.
A csoportomban nyolc fiú és öt lány tanult általában példás szorgalommal, különösen Nagy Miklós Kund, aki, hogy csinálta, hogy nem, mindig tízesre vizsgázott. Tiszteltem is ezért, hű, de tiszteltem! Ezzel szemben Csergőffy már jóval kisebb elánnal ásta magát a könyvekbe, ti. ő végig a színművészeti főiskolára kacsingatott. Át is nyergelt oda egy év múlva.
(Folytatjuk)
Pusztai Péter rajza
2014. május 23. 14:51
Kedves Pali!
Akkor Pecsenka, Koszorús, Te meg én voltunk a lakótársak. Kálmánnal célozgattuk a deszkáidat. Tudtuk, hogy baj lesz belőle. Heccnek szántuk.Úgy emlékszem, hogy Kálmán elszaladt a jogos fölháborodásod elől.Engem egy kicsit elpáholtál. A cirkuszi mutatványaidat nem feledtem el. Élveztük a plafonig merészkedő mutatványokat. Olyankor megjegyezted:” na, most esem.” De nem lett semmi bajod.
2014. május 23. 15:05
Na, nem volt az elpáholás, csak egy kurta birkózás, ugyanis te sokkal erősebb voltál, mint gondoltam.
2014. május 23. 17:26
De mi lett végül a magyar versek sorsa? Azokra lennék kiváncsi.
2014. május 23. 17:42
Aki erősen (és előre) kíváncsi egyes fejleményekre, egyben is olvashatja a könyvet a MEK-en:
http://mek.oszk.hu/12400/12488/index.phtml
2014. május 23. 17:51
Így igaz, azért válaszolok. Semmi. Soha életemben nem közöltek tőlem egy verset sem. Igaz, nem is küldtem őket sehova.
2014. május 24. 05:27
Nem,semmiképp nem olvasok előre,igy fejezetenként sokkal lenyűgőzőbb.Csak a verseidre lettem volna kiváncsi,közléstől függetlenül.De Gábornak köszönöm a figyelmességét,máris letöltöm a könyvet.
2014. május 24. 06:06
A verseimre? Sajnos csak ismételni tudom, amit annak idején Kocziány tanár úrnak is megmondtam: Volt, de mindent eldobtam. Egyedül ezek maradtak, ezek is csak kuriózumból, emlékül, tudniillik rájöttem, hogy nem való nekem a versírás.