Találkozások Delhiben

Delhiben délután két órakor kell találkoznom a miniszterelnök tanácsadójával. Jól ismer, hiszen vagy tíz éve ő küldött el Vrindávanba tanulni, legutóbbi könyvemet is ő mutatta be. Kicsit hamarabb érek a találkozó színhelyére, a Prabhát Kiadóhoz. Beléptemkor az az aligarhi professzor fogad, aki pár napja oly gyorsan távozott Gópáldzsitól. Elmondja, hogy több hindi nyelvtanról és stilisztikáról szóló könyve jelent meg e kiadónál, engem pedig felterjesztett valami kitüntetésre. Nemsokára jön Misra professzor, aki beszélt az oxfordi ügyről a miniszterelnökkel. Most írnom kell egy hindi nyelvű levelet neki, és talán fogad valamelyik nap. A levelet az aligarhi professzor még azon melegében átnézi. Tanácsolja, hogy ne a mindenki által használt arab eredetű málúm szót használjam, inkább a köznyelvben nem használt szanszkrit vidit-ot, ami jobban illik a miniszterelnöki stílusba. Legépeltetni csak másnap sikerül a levelet, akkor meg olyan apróságok jönnek közbe, hogy nincs borítékom, később a boríték nem ragad… De végül Ganesh-sal, nepáli sofőrömmel megoldjuk, és személyesen viszem a levelet a dedikált könyvvel a miniszterelnöki hivatal postájára.
Este moziba megyek, a Dévdász című nagysikerű filmet nézem meg Ágival. Ez egy melodráma egy fiúról, akinek szülei nem engedik, hogy elvegye a lányt, akit szeret, mire ivásnak adja a fejét. A történetből – Sarat Csandra elbeszélése – már 1935-ben készítettek egy nagysikerű filmet. Aztán feldolgozták az ötvenes években is. A film minden érzelmi szálat megmozgat a nézőben.
Az egyik nap itt találkozom Dzsjótival, egy leicesteri építesz diákunkkal, aki Ó-Delhi építészetéből írj doktori dolgozatot. Elviszem egy muszlim könyvesboltba, megnéznénk, urdúul mi mindent írtak Delhi építészetéről. Mondja, hogy számos dokumentuma van perzsául, de sajnos nem tudja a nyelvet, és fordítókat keres. Már járt a legtöbb egyetemen, de még senki sem vállalkozott, hogy elkészítse a kért fordításokat.
Dzsjóti tipikus nyugati módszerekkel dolgozik. Nem sajnál nagy összegeket kiadni azért, hogy helyieket alkalmazzon hozzájutni egy-egy eddig ismeretlen forráshoz. Mi keleten elengedhetetlennek tartjuk a nyelvtudást, és nem engednénk, hogy valaki más olvassa-fordítsa helyettünk a forrásokat. Ez hatalmas energiákat vesz el az embertől. Nyugaton, hacsak nem filológiai érdeklődésből olvas valaki szöveget, ritkaság, hogy megtanulja a nyelvet. Sajnos az amerikai egyetemek többsége így működik, és a tudományos konferenciákon is látom: egyes előadók hinditudása erősen korlátozott. Sokan csak egy-egy rövidebb szöveget dolgoznak fel. A középkori szövegeket természetesen én is tanári segítséggel olvasom Vrindávanban, de ha elém tesznek egy ismeretlen szöveget, képes vagyok azt értelmezni.
Tegnap este ismét meglátogatott Tárak. Vele bengáliul szoktam beszélni, most meg mindegyre a gudzsaráti ugrik be. Teljesen lelassul a társalgásom. Táraknak sikerült egy vasárnapi állást találnia. Egy bank telefonszolgálatát látja el. Nemsokára lesz új szállása is. Itt az egyetemen, a francia szakon a kezdő diákok nem tudnak franciául. Tárak is csak most ismerkedik a nyelvvel. Sajnos az utazgatás, önellátás és munka mellett nincs sok ideje tanulni. Reménykedik, hogy az új szálláshelyén majd lesz. Verseket ír bengáliul, elhozta a füzetet, hogy felolvas belőle. Prózaverseket ír, de a bengáliban a ritmus szinte magától adódik a vershez.
Delhiben újra elkap a betegség. Most hasmenés jön rám, és nem áll el az ájurvédikus pudinhárá gyógyszerre. Annyira legyengülök tőle, hogy el kell halasztanom az éjszakai vonatozást Allahábádba. Amőbára gyanakszom, de azért még elmegyek széklettesztre és vérvételre. Az eredményekből úgy tűnik, nincs komolyabb baj. Nincs már időm részletes diagnózisért orvoshoz fordulni. Egy gyógyszerészt kérdezek meg útközben. Ő ad is gyógyszert.
A hátizsákomon rossz a zipzár. Erre Európában azt mondanák, el kell dobni, hiszen lehetetlen rajta kicserélni az egész zárat. Indiában mindent meg lehet javítani. Még a szakadt rongyot sem dobják el. Ganesh, a sofőröm azt mondja, tud egy zipzárjavítót a vasútállomás mellett. El is visz hozzá, és öt perc alatt tíz rúpiáért megjavítják a hátizsákomat. A javító már tíz éve végzi ezt a munkát a járdán ülve, bár néha a rendőrség el akarja kergetni. Zipzárjavító munkája mellett még kis vallási füzeteket is árul.

(Folytatjuk)