A marosvásárhelyi Bernády Házban mutatták be Vári Attila legújabb kötetét, az Álomkölcsönző című novelláskötetet, amely a Mentor Kiadó gondozásában jelent meg 2014-ben.

Vári Attilát a vásárhelyi irodalomkedvelő közönségnek nem kell bemutatni – ő az a prózaíró, aki egy Véges nappal indult 1967-ben ebben a városban, s aki egy kölcsönadott álommal érkezett haza Marosvásárhelyre 2014. május 21-én. Időközben történt egy s más vele. Harmincegy éve úgy települt át Magyarországra, hogy mindvégig megmaradt erdélyinek, vásárhelyinek. Írt húsz kötetet is, csak hogy lássuk – mindez valóban így van. Dolgozik egy regénytrilógián, s amióta nem köti a tévés munkahely és a kultúrdiplomácia, villámgyorsan halad vele.

Ő volt a Cementlapok soha ki nem nem nevezett, de egyhangúlag elfogadott mindenkori főszerkesztője, ő írt három és félszáz oldalas könyvet a Súrlott Grádicsról 2012-ben, s állítja, ez csak kis töredéke annak, ami grádicsilag még benne van. Egy kissé ugyan neheztel, amiért megkérdezése nélkül világhálós irodalmi újságot biggyesztettek fel az internetre Súrlott Grádics néven, de aztán már el is feledi. És ő az az állandóan történeteket mesélő ember, aki sajátságosan fanyar humorával leragaszt a székre. Végül pedig ő az, aki anno megmondta a tutit (a Középkori villamosjegyben) – a vásárhelyi vár fala azért hullámos, hogy a törökök tengeribetegséget kapjanak tőle.

Ezúttal egy kissé eltávolodik a városától, Vásárhelytől, de mostani könyvének hősei ugyanolyan hús-vér emberek, mint a Grádicsban szereplők voltak, vagy lehettek volna.

A kötet kiadója, Káli Király István a szerda esti bemutatón megpróbálta kiugrasztani a nyulat a bokorból – Vári abszurd hőseit említette. Mire Vári Attila: „Az abszurd, az nem egy irodalmi irányzat, hanem Erdély történetének utolsó évszázada.” Példálódzott is hajdani hajnali tejsorokkal, azzal, hogy ha valakinek karikagyűrűn kívül még aranylánca is volt, azt azonnal el lehetett vinni. Hát nem ez az abszurd? – kérdezte a válasz igénye nélkül.

És hogy mennyire meg tudott maradni és meg is maradt erdélyi marosvásárhelyinek (mert odaát van Hódmező-, Kis- meg Somló-, amott a szlovákiai, horvátéknál Dráva-, szerbéknél meg Torontál-, emitt meg még Erdő-, Fugyi-, Gyerő-, Kézdi-, Zsil-), az a maga történetéből önként kiviláglik, amikor a vájtfülű pedigrés anyaországiakat imigyen oktatta ki saját elmondása szerint: azért mondjátok, hogy a Pista, meg a János, meg a Péter, mert még hiányzik a fületeknek a der, die, das. Tiszta erdélyi!

Bakó Zoltán

Forrás: Vásárhelyi HÍrlap, 2014.05.22. / Súrlott Grádics