Önéletrajzi dokumentumregény

Ott ahol többen vannak, és az irodalmat is szeretik, előbb-utóbb mindig létesül valamiféle irodalmi kör. Mi sem természetesebb hát, hogy mi is ilyen körbe tömörültünk. Elnök: D. Kiss János, tagjai: Kovács Sándor, Nagy Miklós Kund, Galbács Pál, Nagy Pál, Kristóf…, Csergőffy László. Az összejöveteleket többnyire a vásárhelyi Crama borpincében tartottuk.
Ezek után nyilván sokban felmerülhet a kérdés: vajon mit, menyit váltott be az élet mindabból, amit elképzelt magának. Miután a továbbiak során amúgy sem igen hozom szóba egykori szoba- és csoporttársaimat, a kérdésre engedelmükkel máris válaszolok.
Kelemen Ferenc: vásárhelyi illetőségű, Tanulmányait a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen folytatta. Táncos, koreográfus, mozgástanár a színművészeti főiskolán, újságíró.
Mirk László: vásárhelyi srác, kövérkés, szemüveges. Az M. P. F. elvégzése után tovább o­kult a Bukaresti Egyetemen. Előbb tanár, majd újságíró. Könyvei publicisztikai jellegűek.
Nagy Miklós Kund: közepes termet, vékony testalkat, hátrafésült haj. Tanulmányait magyar–francia szakon Kolozsváron folytatta. Könyvtáros, riporter, szerkesztő. Rádiójelenetek, hangjátékok, humoreszkek szerzője.
Csergőffy László: előbb Sepsiszentgyörgyön, majd Marosvásárhelyen színművész.
Galbács Pál: rádiós–tévés szakember.

A Vásárhelyi Pedagógiai Főiskola román–magyar szakos hallgatói (1963)

A többiekről semmit sem tudok. Valószínűleg ők sem rólam, vagy nem is akarnak tudni, mert, hiába, ilyen az ember: nosztalgiázni ugyan szeret, de ennél többre már nem futja az érdeklődéséből. Nagy Miklósnak és Mirk Lászlónak például nemegyszer írtam, persze én is csak úgy, nosztalgiából. A reakciót sejthetik: még csak nem is válaszoltak. Koszorús Kálmán „barátom” ugyan válaszolt, de a könyveim már nem érdekelték.
Az irodalmi életben, mint általában mindenhol, Vásárhelyen is a színház és a folyóiratok, nevezetesen az Igaz Szó szépirodalmi folyóirat játszotta a főszerepet. A szerkesztők, irodalomtörténészek, kritikusok közül kiemelkedik Zsolt, Szász Béla, Izsák József, Kovács István, Oláh Tibor. Az Igaz Szó első szerkesztője Hajdú Győző, helyettese Gagyi László, Gálfalvi Zsolt, utóbb Márki Zoltán, Sütő András, szerkesztői: Izsák József, Kiss Jenő, Majtényi Erik… Ebben a lapban jelentek meg többek között Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című naplójegyzetei, drámái (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel, Vidám sirató), Székely Jánostól a Caligula helytartója, Hugenották, Vak Béla király. De helyet kapott benne a román és magyarországi irodalom is, mint: Eminescu, Creangă, Arghezi; Petőfi, Móricz, Illyés Gyula. Gyakoriak az író-olvasó találkozók, ankétok, kerek asztal-beszélgetések.
Egyik alkalommal meglátogatott Jancsi is az otthonban. Együtt aludtunk, illetve csak én, mert ő egész éjjel fészkelődött.
– Nahát, öregem, hogy az isten csodába tudsz te ilyen helyen aludni! – tápászkodott fel reggel nagy álmosan. – Ez a jövés-menés, kiabálás…! Szerintem ebben a dobozban ma éjjel a diákok fele nem szunyált.
– Hát… előfordul. Tudod, laknak itt zenészek, színinövendékek is, akiknek a többsége éjfél körül jár haza. Most hol melózol?
– Déván adom-veszem a marhákat, olyan lókupecféle vagyok per pillanat. Nagyapó?
– Megvan. Néha meg-meglátogatom az öreget, egyszer-másszor ott alszom, egyébként nem zavarjuk egymás köreit.
– Ennyire nem komálod nagyapót?
– Mit komáljak rajta, amikor folyton óg-móg, kiabál, és mindig neki kell legyen igaza! Ilus néni böfög, merthogy refluxa van. Egyébként is túl messze laknak a szállónktól.
– Gyere, ugorjunk be hozzájuk!
– Ni csak, Jancsi, Pali! – lepődött meg nagyapó, amikor bekopogtunk Eminescu utcai lakásán. – Csakhogy hozzám is bedugtátok az orrotok! Ilus! Ilus! Vendégeink érkeztek!– Isten hozott nálunk! – ölelte át Jancsit Ilus néni. – És téged is, bár rád azért haragszom – ölelt át engem is. – Mióta Vásárhelyen ütötted fel a sátorfád, alig láttuk a színedet.
– Így igaz – kontrázott nagyapó –, de most spongyát rá! Üljetek le, és meséljetek! Jancsi! – tömte meg a pipáját, amit csak akkor vett ki a szájából, ha beszélt, evett vagy szundikált. – Je­lenleg hol dolgozol?
– Déván vagyok lókupec. Nem keresek jól, de ez van, ezt kell szeretni.
– Albi?
– Bányász Petrillán, egyébként megnősült. Van egy fia meg egy kislánya. Ikrek, csak az a hézag, hogy… Szóval nem ismeri el őket, és… Nos, igen: már be is adta a válópert.
– Juventus ventus – ugrott ki az öregből a mindig készenlétben tartott latin közmondás. – Fi­atalság bolondság. Más?
– Nemrég engedték ki Lászlót Dezső keresztapámat a börtönből – jegyeztem meg csendesen, csak hogy én is mondjak valamit.
– Tudom fiam, tudom. Csak annak a nem régnek épp egy éve már.
Mintegy két órán át purparléztunk, végül a nagyapám fickósságát fitogtatva táncra perdült a nejével. Nem nagy ügy, hiszen még alig múlt nyolcvan esztendős.
Jancsi még aznap visszautazott Petrozsényba, hiába is kérleltem.
– Túl nagy itt a zenebona – mentegetődzött. – Nagyapónál meg eszem ágában sincs aludni.
Ezután öt évig nem láttam, ugyanis maga is beiratkozott az állatorvosi egyetemre, mi több, oda is nősült, illetőleg költözött. Amikor újra találkoztunk, már dr. Nagyként üdvözölt.
Jut eszembe! Vásárhelyen már az első félévben régi albérlőnkre, Margitra bukkantam, aki újabban itt keresett munkát magának. Ott árulta a cigarettát egy vendéglő halljában. Érdekes véletlen! Ha ugyan az, mert hátha miattam hagyta ott Petrozsényt. De már nem érdekelt, úgyhogy meg sem kérdeztem. A változatosság kedvéért ezúttal Szántó Annához írtam a verseim.
Hogy miként nézett ki, ködös. Csupán arra emlékszem, hogy kicsi volt, és az egyik szemfoga kilátszott. Teljes egy évig jártam a kislánnyal, és még egyszer sem sikerült lefektetnem. O­ké, ha nem akar, nem akar. Különben sem kívánom annyira, hogy kiboruljak miatta. Ekkor szá­mot vetettem a helyzettel, és rájöttem, számomra hányféle női kategória létezik. 1. A szép nők osztálya. Ezekbe voltam mindig szerelmes. Lásd Lucit és Ferenczi Gizikét! 2. Szexis nők. Ágybavalók, kívánatosak, de egyiket sem szeretem. Lásd Hornung Jolánt, Emmát és Margitot! 3. Se nem szépek, se nem szexisek, csupán szimpatikusak. Na, ezekből lesznek a barátok. Röviden: SZSZSZ. Hogy Szántó Anna melyik csoportba tartozik? Nem sokat kellett törnöm a fejemet ahhoz, hogy erre is ráhibázzak. Természetesen a harmadikba. Miután így tisztáztam magamban a dolgokat, véget vetettem a románcnak, nem sokkal utána pedig örökre elváltak útjaink. Mint utóbb hallottam, Galbács Pálhoz ment feleségül, szült neki két gyereket, aztán Palitól is búcsút vett, hogy a végén lelkészként hirdesse az igét valamelyik faluban.

(Folytatjuk)