– Mit mond Neked az 1913-as év?

– Ebben az évben egy gyáros vérző fiát bevitték dr. Schnitzler rendelőjébe, aki mellesleg nagyszerű író is volt Bécsben, mert egy póni leharapta a péniszét. A doktor így rendelkezett: „A beteget sürgősen vigyék a baleseti klinikára, a pónit meg lehetőleg Freud professzorhoz.”

– Anyagilag hogy ment akkor?

– A Berggasse 19-ben laktunk Bécsben, ez volt a leghíresebb cím akkor. Analízisei már híressé tették, napi tizenegy ülést tartott, mindegyikkel 100 koronát keresett, annyit, amennyit háztartási alkalmazottjai egész hónapban. Mindenesetre azt, hogy Gustav Mahler halála után írt a hagyaték gondozójának, és megpróbálta behajtani a komponistával tett közös sétáik díját, Alma Mahler élete végéig zokon vette.

– Mit szólt a professzori kinevezéséhez?

– Ezt: ” Záporoznak a gratulációk és a virágcsokrok, mintha Őfelsége hivatalosan elismerte volna a szexualitás szerepét és a minisztertanács jóváhagyta volna az álom jelentőségét.”

– Hatan voltatok testvérek. Miért alakult ez így?

– Apám a hat gyerek után az önmegtartóztatást választotta, nem tudok szerelmi viszonyokról, csak a velük egy házban lakó sógornőjével, Minna Bernaysszal való tisztázatlan kapcsolata ad ürügyet némi spekulációra, de közelebbit nem tudunk.

– Mi rázta meg az embereket a legjobban ez évben?

– Eltűnt személyt kerestek. Leonardo Mona Lisáját. Ellopták a Louvreból, és sokáig bottal üthették nyomát. Pablo Picassót ki is halgatta a rendőrség, de alibije volt. A gyászoló franciák a Louvre-ban virágcsokrokat helyeztek a csupasz fal elé.

– Mondj, kérlek még egy híres bűnügyet.

– Egy 12 éves New Orleans-i fiú egy lopott revolverrel akarta köszönteni a szilvesztert. A rendőrség elkapta, és már január elsején, kora reggel, elküldték egy javítóintézetbe, a Színes Bőrű Lelencgyerekek Fiúotthonába. Az intézet vezetője, Peter Davis, nem bírt a vadóc gyerekkel, kínjában a kezébe nyom egy trombitát. A kis Louis Armstrong előcsalogatta az első meleg, vad hangokat.

– Mi történt a kávéházakban?

– Sok minden. Január elseje körül a bécsi Északi pályaudvarra egy kissé elhanyagolt külsejű orosz érkezett a krakkói gyorssal, hóviharban, bicegve. Látszott rajta, hogy az idén még nem mosakodott, sűrű bajsza sem képes elrejteni himlőhelyeit. Útlevele a görög hangzású Sztavrosz Papadulosz névre van kiállítva, s a határőrök nem fogtak gyanút. Előző este megverte Lenint sakkban, zsinórban hétszer. Sakkozni sokkal jobban tudott, mint kerékpározni. Lenin kétségbeesetten próbálta elmagyarázni: egy forradalmárnak fürgének kell lennie. De férfi, aki tulajdonképpen Joszif Visszarionovics Dzsugasvilinek hívtak, azaz a későbbi Sztálin, soha nem tanult meg biciklizni.

– Mi jut még eszedbe az 1913-as évről?

– Az emberek babonásak voltak a 13-as számmal szemben. Féltek, hogy az év balszerencsésnek bizonyulhat. Gabriele D’Annunzio megajándékozza egy barátját Szent Sebestyén vértanúsága című művével, és az ajánlást a biztonság kedvéért „1912+1” – re keltezi. Arnold Schönberg pedig a lélegzetét is visszafojtotta a baljós számtól. Nem véletlenül találta fel a „tizenkétfokú technikát”, a dodekafóniát – a modern zene alapját, mely teremtője rémületében született, hogy mi lesz azután.

– A legnagyobb dobás?

– Azt az USA produkálta. Két nemzeti mítoszt is alapítanak meg: New Yorkban megjelenik a Vanity Fair első száma. Essenben Karl és Theo Albrecht édesanyja megnyitja az első Aldi szupermarket prototípusát.

– A legnagyobb félreértés?

– Heinrich Mann iskolai dolgozatára a tanár azt írta: túl józan. Pirossal. Ebből mindenki megtudhatta, hogy Heinrich Mann már akkor józan volt, amikor még senki nem vette komolyan.

– Köszönöm!

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ