Kántor József grafikája

Sajátos laptörténet kerekedik ki a csíkszeredai Székelyföld folyóirat frissen megjelent 200. számának anyagai nyomán, amelyeket a Székelyföld-díjas szerzők küldtek be, a szerkesztőség felkérésére. Csöppet sem érdektelen végigolvasni, ki hogyan látja közülük a székelység életterét vagy egyszerűen csak a székelység kérdéskörét.

Adorjáni Panna például arról érdeklődik (székely) nagyanyjánál, hogy ha ő azért mondja azt, hogy „ejsze”, mert székely, akkor hogy létezik, hogy van olyan székely is, aki nem mondja azt, hogy „ejsze”?
Dr. Balázs Lajos jellegzetes székely lakodalmi ujjogatókat gyűjtött, dolgozott fel és értelmezett az olvasó örömére. Itt van példának egy: „Ide nézzen, anyámasszonby,/ Meghoztuk a szép menyasszonyt,/ Sepregetni, mosogatni,/ Az ablakban sírogatni.”
Benkő Levente személyes, magyar zászlós történettel állt elő.
Bodor Ádám úgy merengett el (kurtán és őszintén) pár soros üzenetében, hogy ha a Székelyföld egy bizonyos helyén lenne egy háza, „máris ásni kezdeném a sírom, többé el se mozdulnék onnan. Ha lenne ott egy tornácos házikóm. De nincs.”
Vaszilij Bogdanov (alias Bogdán László) Marosvásárhelyi töredékek címmel verseket küldött.
Buda Ferenc azt vette számba, hogyan lett belőle (tiszteletbeli) székely (is) s megköszöni befogadását.
Czakó Gábor egy jópofa történettel állt elő.
Cseke Péter elmeséli, miként sikerült társadalmilag amúgy is felpaprikázott szülőfaluját, Recsenyédet felbolydítania (több ízben is) azzal, hogy az írást választotta életcélul.
Daczó Katalin arról vall, hogy a székely történelemből mindenek előtt az emberi – s azon belül is elsősorban a női – sorsokkal szeret azonosulni.

Kántor József grafikája

Demeter M. Attila érveket és emlékeket sorjáztat arról, hogy a székely ember sose érzi magát székelyföldinek, inkább udvarhelyinek vagy csíkinak, vagy lövéteinek – és így tovább.
Egyed Emese gyönyörűszép verset küldött, ebből le is csippentjük a befejező részt:
Gyermeki álmok, megidézlek. //Egy szempárba-feledkezés. / Kecske: a kerítésig kerget. / Bodri: érzi városi voltomat. /Halat keresünk mart alatt. / Megérintem a nyírfatörzset. / Hallok suttogott szavakat.// Hadd érezzem a sugarat, hadd lássam / a kerékvető köveket, / találgassam a növényneveket: / lednek, kakukkfű, kék iringó,/ tearózsa – falra hímezve is. // Lássak malomra, kenderföldre is. // Hadd üldögéljek méhrajzásban, / reggeli fecskecikázásban / esti csorda-kolompolásban, / reggeli pásztortülkölésben, / esti kapureteszelésben, / feleselő ebek szavában, / széljövendölő égáljában, / megfejthetetlen tücsökszóban. // Papírhajóban.”
Egyed Péter ugyanarról a talpalatnyi földről, Bodosról vall prózában, miként előtte édeshuga, más megközelítésből.
Farkas Árpádot Özönvíz c. verse képviseli.
Fekete J. József írásának címe: Szent Anna és a két fekete, alcíme: akár útirajz is lehetne.
Fekete Vince egész ciklussal (Táj, szitakötőkkel) adózott egy székelyföldi kirándulásnak ott, ahol „három őr áll nagy némán e mesebeli táj fölött, a savanyúvizes ingóláp fölé emelkedve évezredek óta.”
Ferenczes István kutya-ciklusának búcsú darabját kínálta föl válasz gyanánt.
Ferencz Imre A látogató éjszakája című versével nyilvánosan is megalapozta új, készülő kötetének hangulatát, értelmét: falujáról, családjáról vall, bensőségesen, ahogyan senki más nem vallhat, hiszen „azt tudtam, hogy minden / megismételhetetlen / és visszavonhatatlan / csak azt tudtam hogy elkerülhetetlen / az emléktelenítés…”
Füzi László a székelyföldhöz keresi az általa elérhető és kifejezőnek talált jelzőket, és esküszik az elvarázsolt-ságra.

A 200. szám képzőművészeti anyagait Kántor József jegyzi

(Folytatjuk)