Legboldogabb nyaram első napján, 1969, június 14-én vagy 15-én, az évzáró napján(,) apámmal kitroliztunk az állomásig és átsétáltunk a vágányokon átívelő Repülő-hídon. Már este volt. Néztük a jelzőlámpák színes égőit, amelyek kiegészültek a csak vonatszerelvényekre vonatkozó kék fényekkel. Piros, sárga, zöld, fehér és kék fénypontok fekete alapon. Szokásos szállóigémmé vált ekkor apámnál, hogy „nézzük meg a fényeket”.

*

1976. január 2-án Balogh Éva színésznő erről a kolozsvári Repülő-hídról vetette alá magát egy mozgó szerelvény elé.

Fekete alapon színes rajzszegek tartják a gyászfátylat.

Nem volt kedvem többször átkelni a vasúti gyaloghídon. Ha mégis átkeltem, hát nem a ’69 nyáresti hangulatban.

A felüljárót lebontották: oda a szörnyű gyászmementó, mely felülírta a színes égők esti varázsát.

Budapest, 2014. V. 28.