Erdélyről, magyarokról, a közös román-magyar történelemről kezdődött előadássorozat a bukaresti Balassi Intézetben. Régi adóssága a magyar történetírásnak a szomszédos népek nyelvében, az adott ország közegében rendezett tudományos párbeszéd állítják a kezdeményezők, akik 18-20 alkalomra tervezik az elmúlt másfél évszázad fontosabb történéseinek megvitatását.

Kósa András László, a bukaresti Balassi Intézet igazgatója: – Azzal a szándékkal érkeztem Bukarestbe, hogy a magyar kultúrát úgy próbáljam a román közönség felé közvetíteni, hogy megértem a román közegnek az elvárását, elképzelését, azt, hogyan látja egyáltalán a magyar kultúrát. Akkor tudom ezt közvetíteni, ha megértem azt, hogy ők ezt hogyan látják. Ez az előadássorozat ennek az egyik terménye, mivel valóban azt próbáljuk meg, amiben hiányossága van a magyar történetírásnak, hogy ne magunknak írjuk a történelmet. Azt gondolom, nagyon fontos a történésznek, hogy megértesse azt, amit ő mondani akar, főleg, hogy- ha ez egy másik nemzet történelmét is érinti, akkor belehelyezve ebbe a történetbe. Másrészről az is nagyon fontos, hogy a saját magunk megértetésén túl próbáljuk meg azt is felfogni, amikor egy ilyen előadásra készülünk, hogy mi az, amire oda kell figyelni. Azt várjuk a közönségtől, hogy építő, mindenekelőtt értelmes vita alakuljon ki.

Forró László: Milyen célközönségnek szólnak az előadások?

K.A.L.: – Mi mindenekelőtt román közönséget várunk, de természetesen ez nem azt jelenti, hogy a magyar közönségnek ne szólna ez az előadás, hiszen teljesen új értelmezési keretben, új kutatási keretben fognak ezek megjelenni. Mindenekelőtt fiatal kutatókra támaszkodunk, akik az elmúlt években egy-egy korszakkal, személyiséggel, vitatott korszakkal mélyebben foglalkoztak. Ezek olyan kutatók, akik ma már kiválóan beszélnek idegen nyelven, többnyire románul is és a kutatásaik során, az elmúlt húsz évben biztosan megfordultak már Bukarestben. Ami a magyar közönséget illeti, azért lehet igazán fontos és izgalmas, mert újszerű dolgok jelennek meg és nem annyira eseménytörténetet fognak elmesélni, hanem egy-egy bizonyos eseményt tágabb kontextusba helyezve. Próbáljuk megnézni, vajon ugyanazt nevezzük-e mindkét oldalon, például ami nekünk a bécsi döntőbíráskodás, az a románok számára a bécsi diktátum. Tehát, már kifejezésekben is ugyanazokat az eseményeket más címkével, szimbolikával látjuk el. Ezeket meg kell próbálni valamilyen formában egymás mellé helyezni. Akkor válik érthetővé, hogy tulajdonképpen ugyanarról van szó, csak másképp értelmezzük, hiszen mindenki a saját maga közegében értelmezi a történelmet.

Rostás Zoltán szociológus: – Én eleve jónak tartottam az ötletet, és amikor láttam, hogy kik tartanak előadást, akkor bizalmat is előlegeztem nekik. Az a kérdés, hogy kik jönnek el, mert ha a Magyar Intézetbe főleg magyarok fognak jönni, az nem teljesíti ennek a sorozatnak a hivatását. Minél több fiatal román történészt kellene meghívni, mert ők nyitottabbak a kérdés iránt. Nekem abszolút pozitív tapasztalatom van a 30-40 éves bukaresti román történészcsapattal kapcsolatban. Nem kell hatalmas eredményeket várni, mert ez tulajdonképpen egy hosszú folyamatnak egy része. Soha nem történt meg, hogy egy ilyen előadássorozat nagyot változtat, még akkor sem, ha óriási kampány előzte meg. Az kell, hogy a történelemkönyvek, más folyóiratok is bekapcsolódjanak ebbe a folyamatba. Nem azzal kell foglalkozni, hogy ki volt az első, ki volt a győztes és ki a vesztes. Azt kellene megvizsgálni, hogy hogyan élt ebben a világban, együtt vagy külön, két közösség. Ezért hangsúlyoztam, hogy a kutatás leginkább arra kellene összpontosítson, hogy milyen túlélési stratégiákat alkalmaztak különböző korokban, különböző csoportok. Végül is arról van szó, hogy akármilyen hatalom volt, a társadalom lent megtalálta a módját annak, hogy emberi módon éljen, amennyire lehetett. Az a tény, hogy itt ennyien gyűltek össze, románok és magyarok, azt jelenti, hogy a romániai magyarság azért nem volt
teljesen tökéletlen, ami a társadalmi túlélési gyakorlatokat illeti.

F.L.: Azt mondta, hogy minden ember a saját történelmét írja meg. Ezt hogyan érti?

R.Z.: – Ez alatt azt értem, hogy nincs objektív történelem. A történelem önmagában objektív, de akkor, amikor valaki arról ír, akkor egy bizonyos mennyiségű dokumentum alapján, azokat jól megválogatva, a saját szemléletével írja meg. Én magam eltátom a szájam, hogy mit írtam ezelőtt 30 évvel és mit írok most. Nem azért, mert akkor vagy most hazudok, hanem mert változik a személyem. Az embert nem csak saját területe és ideológiája, hanem kulturális közege is befolyásolja. Végül is a történelmi mű szólhat egy korról, országról, de az én produktumom, nem az országé. Nem vagyok az országnak vagy a kornak a szócsöve, mert átszűrtem a saját ideológiámon, előítéleteimen. Ilyen értelemben mondtam, hogy mindenkinek saját sztorija azt a történelem, amit megír.

Stefano Bottoni történész: – Úgy gondolom, hogy a román-magyar kapcsolatokban van néhány olyan súlypont, amely szinte elkerülhetetlen. A dualista Magyarországnak a megítélése, az első világháború és Trianon, a két világháború közötti Románia, a második bécsi döntés és a kettéosztott Erdély, a második világháború és a kommunista rendszer politikája – ezek olyan csomópontok, amelyeket mind szeretnénk érinteni. Több előadást is fogunk szentelni egy-egy témának. Ennek az egész történetnek a sokszínűségét próbáljuk bemutatni. Számunkra nagy szakmai és közéleti kihívás, hogy mindezt románul tegyük meg, mindenki románul beszéljen, ebben a bukaresti környezetben próbáljon érvényesülni, egy szakmai álláspontot bemutatni. Kíváncsian várjuk, hogy a bukaresti világ és szakmai közélet, amely egyre aktívabb és úgy tapasztalom egyre empatikusabb a magyar ügyek iránt, hogy fog reagálni. Remélem, sokan jönnek el, jó viták lesznek, és végül le tudunk tenni az asztalra két-három olyan kötetet magyarul, románul, amelyek összegyűjtik ezeket az előadásokat és ezzel újabb lendületet adnak workshopokra, ahol román és magyar történészek konfrontálódnak, konkrét tényeken. Ez a legnagyobb probléma, hogy általános kérdésekről próbálunk vitázni. Egy-egy problémáról kell beszélgetnünk, hogy például milyen volt a kommunista rendszer nemzetiségpolitikája, mit jelentett az urbanizáció, a homogenizálási politika, mi volt ennek a célja, igaz-e, hogy ez jobban érintette a magyarokat, vagy sarkítva, igaz-e, hogy a magyarok hozták be a kommunizmust. Ezekről ma sokkal konkrétabban, fókuszáltabban lehet beszélni, vitázni, egyetérteni vagy megkülönbözni, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt.

Forrás: Bukaresti Magyar Élet, 2014. májusi szám